Index Vakbarát Hírportál

Kedvezőbb ajánlat érkezett a Lánchíd felújítására

2020. december 17., csütörtök 12:52

Kedvezőbb feltételekkel újulhat meg a Lánchíd, miután

a korábbinál 8,5 milliárd forinttal alacsonyabb ajánlat érkezett a beruházás kivitelezésére

– közölte a Főpolgármesteri Hivatal az Indexnek küldött közleményében.

Ebben arról írnak, hogy a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzésen a pályázók a végleges ajánlataikat megtették, ezek értékelését a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) folyamatosan végzi.

A legalacsonyabb ajánlat alapján bruttó 26,8 milliárd forint költséggel újulhat meg a főváros ikonikus hídja, szemben azzal, hogy az idén januárban még bruttó 35,3 milliárd forintos ajánlat volt a legkedvezőbb (a Váralagút felújítása nélkül), amit Budapest a forráshiány miatt nem fogadott el.

A Főpolgármesteri Hivatal megismételte, hogy miközben a főváros és a BKK mindent megtett azért, hogy gyorsan és professzionálisan bonyolítsa le az új közbeszerzési eljárást, a kormány továbbra sem utalta át a Lánchíd felújítására évek óta ígért hatmilliárd forintot.

Rovatok