Index Vakbarát Hírportál

Meggyújtott cigarettát tett fordítva a vak édesanyja szájába

2020. december 18., péntek 13:27

Letartóztatott a bíróság egy nádasdladányi férfit, aki előbb vak édesanyjával került konfliktusba, majd megszúrta a nő védelmére kelő embert – közölte a Fejér Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel. A bíróság végzése nem végleges.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a nádasdladányi férfi hétfőn otthonukban szóváltásba került vak édesanyjával, és vitájuk során

egy meggyújtott cigarettát tett a nő szájába, az égő végét befelé fordítva.

Amikor a sértett a lakóházban tartózkodó emberektől segítséget kért, az elkövető az anyja védelmére kelő férfit egy éles, hegyes eszközzel arcán és testén többször is megszúrta.

Az ügyészség szerint a szúrás alkalmas volt életveszélyes sérülés okozására. Indokolja továbbá a letartóztatást az ügyészség álláspontja szerint a bűncselekmény jellege, az anyával és a vele együtt élőkkel szembeni sorozatos erőszakos cselekmények miatt a bűnismétlés veszélye.

Közölték: a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását, de a döntés a védő fellebbezése miatt nem végleges.

Rovatok