Index Vakbarát Hírportál

Hetvenhétmilliót érő cigaretta volt az utcai árusoknál

2020. december 18., péntek 15:47

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói közel ötvenezer doboz adózatlan cigarettát foglaltak le a közelmúltban orgazdáktól, melynek értéke több mint hetvenhét millió forint – adta hírül a NAV Facebook-oldalán.

A NAV pénzügyi nyomozói két utcai cigarettaárust igazoltattak egy Pest megyei bevásárlóközpont parkolójában. Autóikból a helyszínen

ezer, rejtett raktárukból pedig további 45 ezer doboz adózatlan cigaretta került elő.

Ezután a pénzügyőrök átkutatták az orgazdák lakásait is, ahol  még 1262 doboz füstölnivalót és nagy mennyiségű készpénzt is találtak.

A közösségimédia-bejegyzésből kiderül, hogy az akcióban részt vevő harminc pénzügyi nyomozó a 47 262 doboz cigaretta mellett több mint kétmillió forint készpénzt, valamint járműveket is lefoglalt a bűnözőktől. 

A nyomozók a két férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe is vették, és kérték letartóztatását. A gyanúsítottak különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság miatt akár nyolc év börtönbüntetést is kaphatnak. 

Rovatok