A Fővárosi Törvényszék elrendelte a Dózsa György úti két halálos áldozatot követelő baleset ügyében első fokon nem jogerősen 4 év szabadságvesztésre ítélt M. Richárd bűnügyi felügyeletét – írja az MTI. Csak engedéllyel hagyhatja el Budapest és Pest megye közigazgatási határát. Emellett heti két alkalommal köteles jelentkezni a kijelölt rendőrkapitányságon, miután a másodfokon eljáró törvényszék szerint a bűnismétlés veszélye megállapítható az elkövető esetében. A döntés jogerős.
A törvényszék a honlapján megjelentetett közleményében azt írta:
a kényszerintézkedés ügyében másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) elsőfokú végzését, és a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig elrendelte a Dózsa György úti baleset miatt indult büntetőügy elsőrendű vádlottjának bűnügyi felügyeletét.
M. Richárd 2017-ben Budapesten a Dózsa György úton nagy teljesítményű, nyugati rendszámú személyautójával mintegy 140 kilométeres sebességgel összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa meghalt, vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett, M. Richárd és több járókelő könnyebben sérült meg. Az ügyben megvádolták a másik járművezetőt is.
Egy másik vádpont szerint 2015-ben M. Richárd és egy kerékpáros között alakult ki közlekedési incidens, ami miatt M. Richárdot garázdasággal, könnyű testi sértéssel és közúti veszélyeztetéssel vádolta meg az ügyészség.
M. Richárd a garázdaságot és a könnyű testi sértést elismerte, a halálos közúti balesettel kapcsolatban pedig részben ismerte el a felelősséget.
Nemrégiben az Indexen is beszámoltunk arról, hogy egy december 2-i rendőrségi razzia során egy jogellenesen nyitva tartó konditeremben találták M. Richárdot és további hat főt, akikkel szemben a védelmi intézkedések megszegése miatt szabálysértési feljelentést tettek.
M. Richárdnak korábban azért is meggyűlt a baja a hatóságokkal, mert annak ellenére vezetett gépjárművet, hogy a bíróság első fokon örökre eltiltotta a vezetéstől. A Központi Nyomozó Főügyészség azért is vádat emelt ellene, mert többször is vesztegetéssel próbálta visszaszerezni a jogosítványát.
Az MTI összefoglalója emlékeztet rá, hogy M. Richárdot 2006-ban az úgynevezett kecskeméti maffiaperben jogerősen nyolc év szabadságvesztésre ítélték, mert a Radnai László elsőrendű vádlott által vezetett bűnszervezet „katonája” volt.
A bűnszervezet drogkereskedelemmel, védelmi pénzek szedésével, prostitúcióval foglalkozott, amikor pedig 2004-ben elfogták egyes tagjait, éppen leszámolni készült egy rivális bandával.