Index Vakbarát Hírportál

Félmilliós jutalmat kapnak a jegybank dolgozói

2020. december 18., péntek 06:47

2020-ban is jelentős összeget fordított az adófizetők pénzéből a Magyar Nemzeti Bank a munkatársak karácsonyi jutalmazására – írja a 24.hu. A Matolcsy György vezette intézmény az idén valamivel több mint nettó 450 millió forintot osztott ki összesen 950 „kiemelkedő teljesítményt nyújtó” alkalmazott között. Majdnem kétszázzal többen kaptak idén jutalmat, mint tavaly. A jutalmazottak 90 százaléka nem vezető beosztású. 

A dolgozók

átlagosan 473 713 forint jutalmat kaptak. 

2018-ban az MNB vezetése még csak 339 millió, 2019-ben 460 millió, 2020-ban pedig 450 millió forintot osztott szét a dolgozók között. Kiemelték azt is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és alelnökei, illetve a Monetáris Tanács tagjai a szokásos havi béren felül prémiumot, jutalmat idén sem kapnak.

Az MNB azzal érvel a bőkezűség mellett, hogy folyamatosan pozitív eredménnyel zárta az elmúlt éveket, ezért a működtetés nemhogy nem jelent terhet a költségvetésnek, hanem 250 milliárd forint osztalékot is fizet 2020-ban. 

A jutalmakat – hívja fel a figyelmet a 24.hu – nem az adófizetők pénzéből fizették, bár az MNB összes bevétele és kiadása közpénznek minősül.

Rovatok