Index Vakbarát Hírportál

Moldova György: Lesz, amikor Kádár-szobrok állnak majd az országban

2020. december 18., péntek 19:21

Közel-keleti keresztények költöznek Kádár János egykori villájába - számolt be az Index korábban. Orbán Viktor ünnepélyes keretek között adta át az épület kulcsát II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkának. A Cserje utcai villában évtizedekig élt a szocialista rendszer első számú vezetője, Kádár János és felesége, Tamáska Mária.

A jobboldal megőrzi az emlékhelyeit, lásd Turul-szobor, míg a baloldal erre képtelen

– reagált a Klubrádióban Moldova György arra, hogy az egyházellenes pártállam néhai vezetőjének rezidenciája az üldözött keresztény egyház használatába kerül.

Szerinte eljön az idő, amikor Kádár-szobrok állnak majd az országban, nem azért, mert az emberek szerették a pártállam vezetőjét, hanem azért, mert a saját nyomorúságuk készteti őket az emlékezésre.

Eltávolították a helyéről Kun Béla, Károlyi Mihály szobrát is. Kádár János holttestét is át akarták tenni másik helyre, és amikor ennek megakadályozására gyűjtést hirdettek, senki nem adott pénzt. Amikor pedig kirabolták a sírt, egy kérdés merült fel igazán, az, hogy hová lett a feje

– szólt a műsorban Moldova.  „Nem jó ez” – teszi hozzá.

A mostani, látszólagos baloldali egység fel fog bomlani. A jobboldal nem ismer gátlásokat, és van egy ország, amelyik ezt hagyja – hangsúlyozta. 

Rovatok