Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor a szentestéről: Egy este lehet, hogy belefér

2020. december 18., péntek 08:02

Az uniós csúcson sikerült azt az eredményt hozni, ahogy Izland ellen 0:1-ről nyertük meg a meccset – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott hagyományos péntek reggeli interjújában. Kifejtette: már hónapok óta zajlottak a tárgyalások a német elnökséggel a költségvetési kérdésekről és az Európai Parlament lépéseiről. A kormányfő kijelentette: az EP régóta szeretné átvenni a hatalmat az Európa Tanácstól, és szerinte ez volt a konfliktusnak az európai dimenziója.

Közös európai sikerként könyvelte el a kormányfő a lengyel–magyar vétót. Bevallása szerint csak visszafogottan ünnepel, mert a cél nem az volt, hogy győzelmet arassunk a máshogyan gondolkodó tagországok felett, hanem annak tudatosítása, hogy egy észszerű megoldás született.

A fő cél az volt, hogy a politikai kérdéseket elválasszák a költségvetési kérdésektől. Orbán Viktor köszönetet mondott a lengyeleknek, akik nélkül nem biztos, hogy sikerült volna elérnie a mostani eredményt.

Orbán szerint az Európai Parlament (EP) szeretné átvenni az irányítást az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácstól. Hangsúlyozta, hogy az EU fejlődését az állam és kormányfők fejezik ki, és ez ellen zajlik a folyamatos küzdelem. Az EP mögött azonban egy hálózat található, és itt jön képbe Soros György.

A magyar önérdeket az eddiginél szemben hangsúlyosabban kell védeni Soros Györggyel szemben

– jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor szerint Soros György „támadásai” most túlmentek egy határon. Nem engedi hogy „egy hazánkfia, ráadásul amerikai spekuláns” ott ártson a magyaroknak, ahol tud, ez szerinte nincsen jól, ezért mindig válaszolni fog Soros György támadásaira.

A miniszterelnök szólt arról is, hogy szombaton újabb gazdasági akciótervet jelent be, ami január 1-jétől lép életbe. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy a nem gazdasági kérdésekben a véleménykülönbségek, például a migrációról, szerinte fennmaradnak.

A másik a „gender-dolog”. Erről azt mondta: normális magyar ember nem is érti, mi az, hiszen az emberek 99 százalékát nem is érinti. Az apa férfi, az anya nő, erről beszélni sem érdemes, mert ez természetes Magyarországon, ahogy az is, hogy a házasság célja a gyermekvállalás. Pédaként hozta fel azt, hogy nyugaton a kivételekre alkotnak szabályt, de véleménye szerint száz ember életét nem lehet egy emberéhez igazítani. Ezért volt szükség az Alaptörvény-módosításra.

Nincsenek felszabadító erejű, jó híreim

– mondta Orbán Viktor a koronavírus-járványról. Annyit tud pozitívumként mondani, hogy a számok nem romlanak. Az egészségügyi dolgozók szerinte felkészültek, bár mostanra a fáradtság lett a legnagyobb ellenfelük, mert a hónapok óta tartó munka meglátszik rajtuk: fásultak lettek, lankad a figyelmük. De még így is le a kalappal előttük – mondta Orbán Viktor.

December 27-én vagy 28-án megkezdik az oltást, első körben 35 ezer oltóanyag érkezik, első helyen pedig a Dél-pesti Centrumkórházban fogják beoltani az egészségügyi dolgozókat. Ez a vakcinamennyiség, azt mondta, hogy most egyelőre az egészségügyi dolgozók számára lesz elegendő.

Az egészségügyi dolgozóktól azt kéri, ha lehet, kérjék az oltást, hogy ezzel védjék le magukat. De kötelezni senkit nem akar, mert az oltás továbbra is önkéntes és ingyenes marad. Hozzátette: amikor tömeges oltás lesz, akkor regisztráció szerint oltják majd az embereket, ugyanakkor kijelentette: ha egy hétvége alatt kellene beoltani mindenkit, az is sikerülne.

Idén kis karácsony lesz

– jelezte a kormányfő, hozzátéve, hogy nem akarja, hogy kockáztassunk, éppen ezért arra kéri az embereket, hogy karácsonykor is inkább maradjanak otthon. Arra vonatkozóan, hogy feloldják-e a szenteste a korlátozást azt mondta, még nem világos. Ezt a december 21-ei kormányülésen döntik el, mert mint fogalmazott „egy este lehet, hogy belefér”.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is tartani kell a határzárat, és ezért arra kéri az embereket, hogy ne szervezzenek síelést.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. december 7-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok