Index Vakbarát Hírportál

Megszületett a teljes ellenzéki összefogás 2022-re

2020. december 20., vasárnap 18:12

Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés: az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson, ezzel is kifejezve a nemzet egységét, amely egység egyszerre fogja elhozni a kormány- és a korszakváltást Magyarország számára – olvasható a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd közös közleményében.

Az ellenzéki pártelnökök a karácsony előtti döntésükkel kijelölték az összefogás kereteit:

indulnak el a 2022-es országgyűlési választáson.

Ez azt jelenti, hogy

a pártok közül utoljára a Jobbik is rábólintott a közös listára.

A többi kérdésben már a korábbi ellenzéki pártelnöki találkozókon megállapodás született.

A közös közlemény arról is tájékoztat, hogy az ellenzéki pártelnökök egyben elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják: szövetségük célja megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot.

A Korszakváltás Garanciái dokumentumban az is olvasható, hogy a közös választási lista azonban nem jelenti az ellenzéki pártok összeolvadását, mert pártjaik „világos értékrenddel és önálló identitással” rendelkeznek.

„Bár számos politikai kérdésben egymástól eltérő elképzeléseket vallunk, a korszakváltás kapujában félretesszük ezeket a különbségeket, és arra koncentrálunk, ami összeköt bennünket. Mindemellett fontos feladatnak tartjuk, hogy a közös lista esetén is biztosítsuk az együttműködő ellenzéki pártok saját identitásának megtartását, mert kizárólag így tudunk hitelesen képviselni minden, változást akaró választópolgárt. Az ellenzéki tábor egészének hiteles képviselete pedig a kormányváltás alapvető feltétele. Ennek megfelelően az önálló parlamenti frakciók megalakulása alapvető érdeke az együttműködő pártoknak”

– fogalmaznak.

Az ellenzéki pártok szerint a választási sikerhez önmagában nem elég egymás mellé rakni a pártlogókat.

A politika értékekről és értékek képviseletéről szól: valódi esélyünk csak az értékközösség megteremtésével, hiteles programmal és feddhetetlen jelöltekkel van. Ezért közös feladata minden pártnak, hogy tartalommal töltse meg az együttműködést: tisztába tegyük a múltat, meghaladjuk a NER korrupt és lelketlen hatalompolitizálását, létrehozzuk a változás programját, vállaljuk a valódi elszámoltatás feladatát

– teszik hozzá.

A dokumentum személyi garanciákat is meghatároz:

A tartalmi garanciák között szerepel, hogy a közös listát állító pártok vállalják, hogy

(Borítókép: Huszti István / Index)

Rovatok