Index Vakbarát Hírportál

Január elsejétől a csok esetében nincs illeték

2020. december 20., vasárnap 14:29 | aznap frissítve

Az otthonteremtés a kormány családtámogatásainak egyik legfontosabb eleme – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Novák Katalin megerősítette: nemcsak a korábban már ismert elemek lesznek elérhetők jövő januártól – például az, hogy a tetőtér-beépítéshez a teljes összegű csokot fel lehet majd venni a többgenerációs együttélés megkönnyítésére –, de a kormány csökkenti az új építésű ingatlanok áfáját 27-ről 5 százalékra, ráadásul ezt az áfát is visszaigényelhetik azok, akik csokkal vásárolnak új otthont.

A miniszter az újdonságok közé sorolta, hogy a kormány elengedi az illetéket mindenkinek, aki csokkal vásárol – ez jellemzően milliós tétel –, az otthonfelújítási programra pedig sokan várnak.

A január elsejétől igénybe vehető lehetőséggel a felújítási költségek felét, de legfeljebb hárommillió forintot az állam utólagosan megtérít.

A miniszterelnök szombati bejelentése értelmében február elsejétől már azok is részt tudnak venni az otthonfelújítási programban, akiknek nincs most meg a fedezetük erre

– hangsúlyozta Novák Katalin.

Hozzáfűzte: február elsejétől az otthon felújításának költségeit előzetesen, egy hitelen keresztül megkaphatják a banktól a családok, és utána a költségeik felét az állam visszafizeti helyettük, és csak a maradékot kell törleszteniük, legfeljebb tízéves futamidővel.

Novák Katalin jelezte: a családtámogatások fontos alapelve az, hogy nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő elemek, még a babaváró támogatással is összevonhatók. Ha van egy pár, és családot alapítana, felveheti a babaváró támogatás tízmillió forintját; a csok nagy család esetében akár újabb tízmillió forintos támogatást jelenthet, az ahhoz kapcsolódó kölcsön további 10 vagy 15 millió forint gyermekszámtól függően, és akár még egy csokkal vásárolt ingatlannál is igénybe vehető utána az otthonfelújítási támogatás. Ehhez jár pluszban az illetékmentesség.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a családtámogatási elemek szabadon kombinálhatók, egyszülős családok számára is elérhetők, és már egy gyermek esetén is, sőt a terhesség 12. hetét követően lehet élni a lehetőségekkel.

Rovatok