Nem jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, aki késsel rabolt ki egy szexshopot novemberben a szabolcsi megyeszékhelyen, közölte a Nyíregyházi Törvényszék kedden az MTI-vel.
A törvényszék közleménye szerint a férfi november végén egy nyíregyházi szexshop eladóját késsel fenyegetve szerezte meg az üzlet aznapi – a korábban közölt 50 ezer forinttal ellentétben – 30 ezer forintos bevételét.
A december negyedike óta letartóztatásban lévő vádlott már többször volt büntetve lopás miatt. Bár a férfi beismerte tettét és megbánást tanúsított, a bíróság súlyosbító körülményként értékelte a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodását, valamint azt is, hogy a vádlott előre kitervelte a rablást, az elkövetés előtt többször járt a helyszínen, kívülről megfigyelte az üzletet, írták.
A hét év fegyházbüntetés mellett a férfit a Nyíregyházi Járásbíróság a közügyek gyakorlásától is eltiltotta ugyanennyi időre.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, de a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így a bíróság döntése nem jogerős. Az ügy a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.