Index Vakbarát Hírportál

A TÖOSZ inkább a kamarai hozzájárulást engedné el

2020. december 22., kedd 20:16

A kormány a helyi önkormányzatok saját bevételeinek mérséklése helyett a munkavállalói járulékok és a társasági adó csökkentésével vagy a kamarai hozzájárulás elengedésével is tudná támogatni a kis- és középvállalkozásokat – javasolja a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az Indexnek elküldött közleményében.

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök december 19-én ismertette a kormány legújabb gazdaságvédelmi intézkedéseit, köztük azt is, hogy a kis- és középvállalkozások, továbbá az egyéni vállalkozók iparűzési adóját januártól a felére csökkentik.

Ezek a vállalkozások adják a legtöbb munkahelyet, és ők a legsérülékenyebbek

– indokolta a döntést Orbán Viktor, aki hozzátette, hogy a 25 ezer fő alatti települések pénzügyi támogatást kapnak, míg a nagyobb önkormányzatok helyzetét egyenként tekintik át.

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester még aznap úgy reagált, hogy Orbán Viktor ezzel a döntéssel kivégezte az önkormányzatiságot. Másnap pedig több ellenzéki vezetésű nagyváros úgy döntött, hogy december 23-a éjszakára lekapcsolják a díszkivilágítást, tiltakozásul az iparűzési adó felére csökkentése miatt.

Azért akadtak elégedett hangok is. Szakáli István Loránd, a Századvég Gazdaságkutató vezető közgazdásza például úgy vélekedett, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adójának január 1-jétől a felére való csökkentése

a gazdaság dinamizálását segíti.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki másfél hónapja azt javasolta a kormányfőnek, hogy egy évre fel kellene függeszteni az iparűzési adót, most úgy fogalmazott a Magyar Nemzetnek, hogy az iparűzési adó felére csökkentéséről szóló bejelentés találkozik a gazdasági szereplők elvárásával, 

nagyon nagy segítséget jelent.

Hogy mekkora ez a segítség? A KSH szerint 2019-ben 40443 kis- és középvállalkozás (kkv) működött Magyarországon, míg az egyéni vállalkozások száma tavaly decemberben 531 617 volt. Vagyis csaknem hatszázezer vállalkozást érinthet az intézkedés.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az Indexnek elküldött közleményében sajnálattal vette tudomásul, hogy a kormány előzetesen ismételten nem egyeztetett a 3155 helyi önkormányzat több mint felét, 1623 helyi önkormányzatot tömörítő országos önkormányzati érdekszövetséggel, csak a 23 nagyvárosi önkormányzatot képviselő Megyei Jogú Városok Szövetségével.

A TÖOSZ számításai szerint egyébként 

az elengedett iparűzési adó mintegy 150 milliárd forintot tesz ki, amelynek 70 százaléka a nagyvárosok költségvetéséből hiányzik majd.

Ami egyben azt jelenti – állítja az érdekvédelmi szervezet –, hogy az eddigi költségvetési megszorítások, amelyeknek elsődleges elszenvedői a kis- és közepes nagyságú települések voltak, most már a nagyvárosokat is eléri.

A települési önkormányzatok által biztosított helyi közszolgáltatások jelenlegi szintjének megőrzéséhez a kormányzati intézkedés ellensúlyozására a 25 ezer lakos alatti települések részére bejelentett kompenzáció nem ismert. A kompenzáció nagysága várhatóan lényegesen alatta marad az adókedvezménynek. Ez – a gépjárműadó elvételét követő – intézkedés pedig alapjaiban rengeti meg teljes önkormányzati szektort.

Ahhoz, hogy a kormány által tervezett kompenzációs mechanizmus érzékelhető segítséget nyújtson az önkormányzatoknak, elengedhetetlen az önkormányzati érdekképviseleti szervezetekkel történő előzetes egyeztetés. 

A támogatási mechanizmus kialakításában a TÖOSZ részt kíván venni.

Az érdekvédelmi szervezet szerint a kormány a helyi önkormányzatok saját bevételeinek csökkentése helyett egyéb gazdaságvédelmi intézkedésekkel is tudná támogatni a kis- és középvállalkozásokat (munkavállalói járulékok, társasági adó csökkentése, kamarai hozzájárulás elengedése stb.).

Sajnos az elmúlt hetekben a magyar adófizetői forintok elköltéséből nem ez látszik, pedig ha baj van, akkor mindenhol bajnak kellene lennie

– áll az országos önkormányzati érdekszövetség közleményében.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Krizsán Csaba / MTI)

Rovatok