Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztett börtönbüntetés kapott Borisz, a kiskörei páva kegyetlen gyilkosa

2020. december 22., kedd 16:01

Felfüggesztett szabadságvesztést kapott a vádlott, aki megfojtotta és ellopta a pávát a Heves megyei Kiskörén – adta hírül az Egri Törvényszék sajtóosztálya.

Az Indexnek küldött közleményben azt írják, a bíróság által megállapított tényállás szerint 2020. november elején – pontosabban meg nem határozható időben a sértett kiskörei nyaralójának udvaráról egy páva szökött ki, melyet az utca végén dolgozó négyfős közmunkásbrigád vett észre. 

A társaság egyik tagja elhatározta, hogy a pávát megfogja és levest főz belőle, s társai előtt kijelentette: ilyet az étteremben sem kapni.

A vádlott az állathoz lépett, elkezdte tépkedni a faroktollait, majd belerúgott.

A vádlott fojtogatta a pávát, miközben többször nyakon ütötte, mire végül a páva elpusztult. A vádlott aztán még több tollát kitépte a pávának, majd a kabátjába rejtette és eltulajdonította. A bűncselekménnyel okozott 60 000 Ft kár nem térült meg. A vádlott beismerte a terhére rótt bűncselekményeket és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról

– írják a közleményben. A Hevesi Járásbíróság a vádlott bűnösségét állatkínzás bűntettében és lopás vétségében állapította meg, és vele szemben halmazati büntetésül egy év szabadságvesztést szabott ki, melynek végrehajtását kettő év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a próbaidő tartamára elrendelte a vádlott pártfogói felügyeletét.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott büntetlen előéletű, a bűncselekmények elkövetését beismerte, azt, hogy három kiskorú gyermekét egyedül neveli, és hogy a cselekményeket megbánta. Az ügyész, a vádlott és a védő a bíróság ítéletét tudomásul vette, így az ítélet a kihirdetés napján jogerőre emelkedett.

Kisköre kedvenc kis Boriszát egy emberként kereste a település, miután tulajdonosa kiírta Facebook-oldalára, hogy eltűnt a barátságos madár.

Rovatok