Index Vakbarát Hírportál

Bagdy Emőke: A rémület a generációk közt is átadódik

2020. december 23., szerda 22:01

Most szembesültünk azzal, hogy mit jelent pontosan egy válság – mondta el Bagdy Emőke. A pszichológus a Hír TV-ben a koronavírusról és annak lélektani hatásairól beszélt.

Először szembesültünk úgy istenigazából azzal, hogy mi az a válság

– mondta, majd egy háborús helyzethez, a harmadik világháborúhoz hasonlította napjainkat. 

Kifejtette továbbá, hogy ha nincs kontroll és eszköz a veszélyek elhárítására, akkor egy „alaprémület” költözik az emberi lélekbe. 

A pszichológus kifejtette, hogy ez a rémület később a generációk közt is átadódik.

A gyerek a szülő rémületétől megrémül, és beköltözik a szívébe egy olyan bátortalanság, hogy nehezebben lép akcióba

– fejtette ki, hozzátéve, hogy ez aztán a személyiséget is meghatározza. Ezt elkerülendő azt javasolta, hogy a szülők is „neveljék önmagukat”, vagyis próbálják meg nem közvetíteni ezeket a negatív hatásokat a gyermekeknek.

– összegezte. 

Rovatok