Index Vakbarát Hírportál

Megerőszakolt, majd prostitúcióra kényszerített egy fiatal nőt egy erzsébetvárosi férfi

2020. december 23., szerda 09:10

Gaz van itt va rendorok

– írta ismerősének a budapesti férfi, mielőtt a VII. kerületi nyomozók személyi szabadság megsértése, kitartottság, szexuális erőszak és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt elfogták – írta meg a police.hu.

A tájékoztatás szerint a közösségi médián keresztül ismerkedett meg egy 27 éves Heves megyei nővel egy férfi még ősszel. Az üzenetváltások után a fővárosban találkoztak, ahol a férfi arra akarta rávenni, hogy egy szexuális szolgáltatásokat hirdető weboldalra regisztrálják. A nő erről hallani sem akart, de a férfi nem engedte ki a lakásból, azzal fenyegette, hogy megöli a családját, majd

megerőszakolta áldozatát.

A nőnek később anyagi ellenszolgáltatásért kellett másokkal lefeküdnie, a pénzt az elkövető elvette tőle. A férfi folyamatosan fenyegette, volt, hogy megverte és fojtogatta a sértettet, aki nélküle nem is mehetett sehova. A nő végül a családjától kért segítséget, akik december 21-én fordultak a rendőrséghez.

A rendőrök még aznap megtalálták a nőt egy erzsébetvárosi lakásban, a férfit pedig a lépcsőházban fogták el. 

Rovatok