Index Vakbarát Hírportál

Az iparűzési adó felét elvette, most szétdobott némi pénzt az Orbán-kormány a városok között

2020. december 24., csütörtök 23:02

A Magyar Közlöny legutóbbi, december 24-i számában jelent meg a 2005/2020. kormányhatározat a helyi önkormányzatok támogatásáról, amelynek a tanúsága szerint az Orbán-kormány a többi között az összesen 23-ból 17 megyei jogú város feladatainak az ellátásához nyújt anyagi támogatást.

A 444 nézett utána, hogy a 17-ből 13 megyei jogú város élén fideszes vagy (mint Békéscsabán) fideszes támogatással hatalomra került független vezetés áll, és

forintot kap. Jutott pénz négy nem fideszes vezetésű városnak is, de amíg a fideszesek általánosságban önkormányzati feladatok ellátására kaptak, nekik az Orbán-kormány konkrétan meghatározott feladatokra adott. 

Az ellenzéki Szegedről, Hódmezővásárhelyről és Pécsről nem esik szó a kormányhatározatban. 

Egyébként feladattól és politikai hovatartozástól függetlenül az önkormányzatok alighanem kapva kapnak a lehetőségen, az Orbán-kormány által rájuk kényszerített adókivetési tilalom, illetve  az iparűzési adó felezése ugyanis hatalmas érvágást jelent a számukra.

Rovatok