Index Vakbarát Hírportál

Fontos határidő lejárta közeleg az óvodai, iskolai dolgozók számára

2020. december 29., kedd 11:19

Csütörtökön 20 óráig van lehetőségük online időpontot foglalni az óvodai és általános iskolai dolgozóknak az iskolakezdés előtti, január eleji gyorstesztelésekre – közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

Mint írják, a gyorstesztelések célja az, hogy továbbra is biztosítsák az óvodák és iskolák zavartalan működését. Az önkéntes és ingyenes vizsgálatokat országszerte 99 mintavevő ponton végzik majd január 2-án szombaton és 3-án vasárnap 7–19 óra között. Időpontot foglalni ide kattintva tud.

A Miniszterelnökség közleménye szerint a csoportos szűrést ezúttal is a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezik. A vizsgálatokat összesen 263 mintavevő csapat végzi majd, amelyek a kormányhivatalok egészségügyi végzettségű munkatársaiból, orvos- és egészségtudományi képzésben tanuló egyetemi hallgatókból, valamint a tankerületi központok munkatársaiból állnak.

Továbbra is fontos az iskolák működésének fenntartása, ezért a téli szünetben takarítják az iskolákat, és ahol szükséges, ott katonák fertőtlenítenek. Hozzátették: az általános iskolák január 4-én nyitnak. Az elmúlt hetekben célzott csoportos teszteléseket végeztek az óvodai és iskolai dolgozók körében is. A részvétel a vártnál alacsonyabb volt, és a megjelentek mindössze 2 százaléka bizonyult pozitívnak

– írták. 

Maruzsa Zoltán, az Emmi köznevelésért felelős államtitkára az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján kérte, hogy mindenki, akinek pozitív lesz a tesztje, azonnal jelezze az intézményvezetőnek. Beszélt arról is, hogy mindenhol kitakarították az iskolákat és óvodákat, ahol megbetegedéseket tapasztaltak, a honvédség is segítette az intézmények fertőtlenítését. Mindenkinek biztosított a fertőtlenítőszerek, ez havonta mintegy 300 ezer adag fertőtlenítőt jelent – emelte ki az államtitkár.

Rovatok