Index Vakbarát Hírportál

Áder János: Legyünk hálásak 2021-ben

2021. január 1., péntek 01:52

Áder János köztársasági elnök újévi köszöntőjében azt mondta, ez az évforduló nem olyan, mint a többi: a koronavírus miatt más volt a húsvétunk, a karácsonyunk, a szilveszterünk, a nemzeti ünnepeink, a baráti találkozóink, családi együttléteink.

Ma már alig van közöttünk, akit ne érintett volna a járvány. Családtagokért, rokonokért, kollégákért, barátokért kell ma is aggódnunk 

– jegyezte meg a köztársasági elnök. 

Áder azzal folytatta, hogy „mindannyian vágyunk vissza a vírus nélküli életünkbe, melynek adományait, lehetőségeit, szabadságát korábban oly természetesnek vettük. Hiányzik mindannyiunk számára a társaság, a vendégeskedés, az utazás, a közösségi együttlét, a felszabadult ünnep. Újra szeretnénk látni a másik arcán a mosolyt, a boldogságot, ismét szeretnénk aggodalom nélkül megrázni a barátsággal felénk nyújtott kezet. Szeretnénk már feloldani a korlátokat, visszakapni azt az életet, amelyben kevesebb a fájdalmas lemondás”.

A köztársasági elnök arról is beszélt ünnepi köszöntőjében, hogy a kórházainkban ezekben a pillanatokban is heroikus küzdelem zajlik, ahol orvosok, ápolók, asszisztensek, mentősök életmentő döntéseket hoznak.

Áder éppen ezért arra kérte a magyarokat, a hagyományos újévi fogadkozások helyett idén egyetlen komoly elhatározást tegyenek: 

legyenek hálásak 2021-ben. 

Legyünk hálásak az egészségügyben, valamint a szociális ágazatban dolgozók hősies munkájáért.

A köztársasági elnök beszédében kiemelte továbbá a tudósokat, a tanárokat, a földeken és gyárakban dolgozókat, az eladókat, valamint a rendőröket is, akiknek szintén hálával tartozunk a fáradozásaikért. 

Rovatok