Index Vakbarát Hírportál

Hivatalba lépett a Kúria új elnöke

2021. január 2., szombat 18:04 | aznap frissítve

Hivatalba lépett Varga Zsolt András, a Kúria új elnöke, akit október 19-én szavazott meg az országgyűlés 135:26 arányban, Áder János államfő jelölése nyomán. 

Varga Zsolt András az Alkotmánybíróságról (AB) érkezett a Kúriára, az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta meg az AB tagjává. Darák Pétert váltja a magyarországi bírósági hierarchia csúcsát jelentő Kúria élén. 

A Magyar Nemzet azt írta, az új elnök az elmúlt hónapokban megismerte a bírák véleményét a Kúria múltjáról, jelenéről és jövőjéről, ennek alapján ismerteti majd vezetői elképzeléseit a következő teljes ülésen. Varga Zsolt András a lapnak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy 

a bíróságok akkor bíróságok, ha függetlenek. Ez a megkülönböztető jegyük.

Az alkotmányozásról szólva arról beszélt, hogy az nem a jogászok hitbizománya. Mint mondta, az alkotmány értékeket és irányokat jelöl ki, elfogadása után pedig a jogászoknak az a dolguk, hogy válaszokat adjanak a jogalkalmazás kérdéseire, a politikusoknak pedig az, hogy döntsenek az újabb jogalkotási feladatokról.

Varga Zsolt András korábban több fővárosi ügyészségen is dolgozott, majd az Országgyűlési Biztos Hivatalába került. Összesen tíz éven át tevékenykedett a legfőbb ügyész helyetteseként. 2014 szeptemberétől alkotmánybíró. 2017 és 2019 decembere között az Európa Tanács Velencei Bizottság nemzetközi jogi albizottságának alelnöke volt, majd az alkotmánybírósági albizottságának alelnökeként működött. Emellett 2012 óta egyetemi tanár, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának oktatója és prodékánja. Továbbá katekéta, lelkipásztori munkatárs is.

Sokoldalú tevékenysége ellenére azonban a jelölésével szemben többen kritikát fogalmaztak meg. Az Országos Bírói Tanács közleményében elismerte ugyan Varga Zsolt András tudományos területen elért eredményeit és személyes kvalitásait, ugyanakkor kifogásolta, hogy korábban a bírósági szervezetrendszerben egyáltalán nem végzett ítélkezési tevékenységet, és így tárgyalótermi tapasztalattal sem rendelkezik. 

Rovatok