Index Vakbarát Hírportál

Hiányos öltözetben találták meg a Nyíregyházánál elgázolt nőt

2021. január 2., szombat 11:47

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. december 31-én 19 óra 45 perc körül a 41-es számú főúton Nyíregyháza és Napkor között. Eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi elütött egy gyalogost. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A frissmedia.hu arról ír, hogy helyszínelők semmilyen személyes iratot nem találtak az áldozatnál, és táskát sem. A 35 éves nőt a 41-es főút közepén, lakatlan területen ütötték el.

A portál szerint ruházata furcsa volt, mintha hiányos lett volna.

A nő Nyíregyházán dolgozott, onnan indult haza szilvesztereste, állítólag gyalog. Úgy tudjuk, a főnöke felajánlotta, hogy hazaviszi, de ezt az asszony állítólag kategorikusan visszautasította.

Nyíregyháza és Apagy közt a távolság 18 kilométer. Autóval 20 perc, míg gyalog három és fél óra az út. Kicsi a valószínűsége, hogy a nő önszántából volt este háromnegyed 8-kor a 41-es főúton szakadó esőben. Nem életszerű, hogy munka után csaknem 20 kilométert gyalog akart megtenni, miközben 40-50 percenként közvetlen busz indult Nyíregyházáról Apagyra aznap.

A nő pénztárcáját a baleset helyszínétől körülbelül 15 kilométerre, Apagyon találta meg egy napkori házaspár, miután az autómosótól kikanyarodtak a főútra. Állítólag táska is volt nála, de azt még nem találták meg.

Az 1985-os születésű áldozat Apagyon lakott, a megtaláló a lakcímkártya alapján jutott el a lakására. Ekkor még nem tudta, hogy a tárca az elütött nő személyes iratait tartalmazza. Az áldozat férje nyitott ajtót, aki elmondta, hogy a felesége meghalt. „Az iratokat vigyék be a rendőrségre”  kérte a névtelenséget kérő megtalálótól.

Rovatok