Index Vakbarát Hírportál

Galgóczi Ágnes: a Pfizer vakcinája egy hónap után nyújt védettséget

2021. január 4., hétfő 09:51

A Pfizer vakcinája a második oltástól számítva egy hét után fejti ki hatását, tehát összességében egy hónap után nyújt védettséget a koronavírus ellen – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője hétfőn a közmédiának.

Galgóczi Ágnes elmondta, ez azt jelenti, hogy az első oltás után sem lehet a higiéniai szabályokon „lazítani”, továbbra is be kell tartani azokat.

Elmondta azt is, hogy a Pfizer már elérhető vakcinája krónikus betegek számára is adható. De az akut lázas betegeknek nem, és a várandósság, továbbá az allergia a vakcina valamelyik összetevőjére ugyancsak kizáró ok. 

Egyébként 16 év felett ez a védőoltás mindenkinek ajánlott 

– hangsúlyozta Galgóczi Ágnes.

Azoknak, akik már átestek a betegségen, azt javasolja, hogy a gyógyulástól számítva három hónapon túl oltassák be magukat, de a vakcina egyébként bármikor beadható a gyógyultaknak – közölte.

Rovatok