Index Vakbarát Hírportál

ITM: egy hónap alatt 45 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma

2021. január 5., kedd 10:42

Ismét közel 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek következtében sikerült egészséges szinten tartani a foglalkoztatottsági rátát, amelyet jól mutat, hogy egy hónap alatt 45 ezerrel többen álltak munkába – értékelte a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2020. novemberi adatait Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az ITM által hétfőn az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint az őszi időszakban szintén nőtt a foglalkoztatottak száma, a 2020.  szeptember és november közötti hónapok átlagában az elsődleges munkaerőpiacon egy év alatt 8 ezer fős emelkedés mutatható ki. Az elsődleges munkaerőpiacon 2010 óta 712 ezres növekedést figyeltek meg, míg a foglalkoztatottak létszáma csaknem 800 ezerrel nőtt.    

Hozzátették, hogy 2010 óta a foglalkoztatási ráta 54,1 százalékról 70,2 százalékra javult, miközben az egy évvel korábbi szinthez képest minimális, mindössze 0,1 százalékpontos a mérséklődés. A munkanélküliségi ráta 11,8 százalékról 4,4 százalékra esett vissza, az előző év hasonló időszakához viszonyítva a vírusválság ellenére is 1 százalék alatti mértékben romlott a mutató. Novemberben a munkanélküliek száma 190 ezer volt, ami éves összevetésben 34 ezres növekedésnek, ám októberhez képest 9 ezres csökkenésnek felel meg.
  
Bodó Sándor a tárca közleménye szerint azt is elmondta,

az adatokból kitűnik, hogy a vírusválság ugyan továbbra is komoly kihívások elé állítja a magyar munkaerőpiacot, de a kormány időben meghozott intézkedései segítettek abban, hogy a legtöbb munkahelyet megőrizzük, és újakat is létrehozzunk. A Gazdaságvédelmi Akcióterv egyik legfontosabb intézkedése a különféle bértámogatások biztosítása, amelyek közül a vendéglátás, turizmus és szolgáltató ágazatok és a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor bértámogatásai jelenleg is elérhetők.

Rovatok