Index Vakbarát Hírportál

Már elérhető a Zöld Busz program önkormányzatoknak és közszolgáltatóknak kiírt támogatása

2021. január 5., kedd 12:07

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Zöld Busz Projektiroda elektromos buszok megvásárlását támogató kiírásának első körében 2021. január 4. és február 4. között várják a pályázatokat – közölte kedden a minisztérium.

A közleményből kiderül, hogy a felhívás keretében 

25 ezresnél nagyobb lélekszámú települések igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást kiöregedett, magas károsanyag-kibocsátású autóbuszaik lecseréléséhez elektromos meghajtásúra.

A pályázati felhívás azt az elvet követi, hogy minél öregebb a cserélni kívánt busz, annál nagyobb legyen a támogatás mértéke. A Klíma- és természetvédelmi akcióterv keretében elindított program célja a leginkább szennyező buszok mielőbbi kivonása a forgalomból, ezzel a városi életminőség javítása.    

A Zöld Busz Program 36 milliárd forintos teljes keretéből a 2020–2021-es időszakra 4,2 milliárd forint keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére. A támogatás elektromos buszok mellett önjáró trolibuszok beszerzésére, a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítésére is fordítható.
   

Rovatok