Index Vakbarát Hírportál

Szigorúbban ellenőrzik mostantól a budapesti patkányirtó céget

2021. január 8., péntek 17:20

Döntött a főváros a kártevőirtással kapcsolatos közbeszerzésről. E szerint a feladatot ugyanaz a cég fogja végezni, amelyik eddig is tette, de a következő időszakban teljesen más követelményeknek kell megfelelnie az RNBH Konzorciumnak. Ugyan a főváros 2021–2022-ben többet, mintegy 900 millió forintot költ a patkánymentes Budapest fenntartására, ám ezért olyan irtást vár el a nyertes vállalattól, amely megfelel a főváros jelenlegi, XXI. századi elvárásainak, és egyfajta proaktív irtási szisztémát alakít ki.

Az új szerződés az eddigi irtási területeket is másként határozza meg, e szerint Budapest teljes területére ki kell terjeszteni a tevékenységet, a gócpontokat pedig – szemben a korábbi szerződéssel – ezúttal már pontosan és ellenőrizhetően határozták meg. A mostani szerződés szakmailag, jogilag és a transzparencia szempontjából is tisztább, és a főváros érdekeit képviseli.

Az április és november közötti elszaporodás szempontjából veszélyes időszakban nagyobb intenzitással folyik a kártevő-mentesítés

a legveszélyeztetettebb területeken. Az új szerződés alapján a főváros határozza meg azt a 20 kiemelt csomópontot, ahol mintegy 700 helyen folyamatos méregmező fenntartása szükséges.

A patkányészleléssel kapcsolatos bejelentések ezután a fővároshoz futnak be, nem az irtást végző céghez. Így minden bejelentésről tud a főváros, és városgondnokok segítségével maga is ellenőrizni tudja a fertőzöttséget, ezáltal a vállalkozó munkáját. Megmarad az NNK bevonása is az ellenőrzésekbe.

Mint ismert, a Fővárosi Önkormányzat előző vezetése 2018. július 19-én kötötte meg a korábbi szerződést a közbeszerzési eljárásban nyertes RNBH Konzorciummal. A Fővárosi Közgyűlés 2020. június 24-i ülésén egyhangú döntést hozott arról, hogy a hatályos vállalkozási szerződés felülvizsgálata indokolt és szükséges miközben a szolgáltatás folyamatosságát a megszüntetés időpontjáig fenn kell tartani.

(Borítókép: Kovács Attila / MTI)

Rovatok