Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták a 87 éves fóti férfit, aki nyakon szúrta és agyonverte az élettársa lányát

2021. január 10., vasárnap 15:13

Letartóztatta az élettársa lányának megölésével gyanúsított idős fóti férfit a Budakörnyéki Járásbíróság – közölte a Budapest Környéki Törvényszék vasárnap az MTI-vel. A kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

A törvényszék közleménye szerint a sértett péntek délelőtt látogatta meg az édesanyját és annak élettársát Fóton, ahol konfliktusba keveredett a férfival. A 87 éves férfi úgy gondolta, hogy élettársa lánya elvette a nyugdíját, ezt számonkérte rajta, és egy késsel nyakon szúrta a nőt. Az áldozat kimenekült az utcára, de az épület előtt összeesett. Ott a férfi még egyszer, a lapockáján megszúrta, többször a fejéhez vágott egy téglát, majd elhagyta a helyszínt. A nő meghalt.

A gyanúsított letartóztatását a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve a bűncselekmény brutális jellegére, az elkövető személyi és családi körülményeire, mentális állapotára való tekintettel az elsőfokú tárgyalás előkészítése során meghozandó döntésig, de legfeljebb egy hónapra elrendelte. A végzést az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az végleges és végrehajtható.

Az RTL Klub információi szerint elmegyógyintézetben vizsgálják, hogy a férfi beszámítható-e.

Rovatok