Az írásbeli felvételiket az érettségi írásbeli vizsgákon alkalmazott és bevált biztonsági előírások és járványügyi szabályok szigorú betartása mellett tartják meg, a távolságtartásért az előző évekhez képest jóval több, 535 helyszínen. A középiskolába jelentkezők száma együttesen mintegy 75 ezer – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel pénteken. Vagyis ez annyit tesz, hogy változatlan formában és dátummal – járványvédelmi előírások mellett – megtartják a 2021-es érettségi vizsgákat.
Korábban megírtuk, hogy nagy a bizonytalanság a diákok körében a korlátozások meghosszabbítása után. Az RTL Klub Híradója ezután középiskolai tanárokat szólaltatott meg, akik közül többen azt állítják, hogy sok diák csalódott, még akkor is, ha megértik a döntést. A egyik pedagógus szerint az is bizonytalanságot szül, hogy a diákok nem tudják, hogyan készüljenek a következő hetek fontos eseményeire, mint például az érettségire.
Erre reagált egy diáklány, aki aláírásgyűjtésbe is kezdett, hogy ne tartsák meg az érettségi vizsgákat, a diákokat a jegyeik átlaga alapján értékeljék. A peticiok.com portálon közzétett felhívást egy hét alatt már több mint 23 ezren írtak alá.
A diáklány így fogalmaz:
Az OKJ- és érettségi vizsgák is májusban és júniusban lennének (írásbeli, majd szóbeli), de a jelenlegi helyzet megnehezíti a diákok és tanárok munkáját is. Elszoktunk az iskolai élettől, itthon igyekszünk tanulni, pótolni, megérteni. De nagyon nehéz, hogy nem tudunk szemtől szemben kommunikálni a tanárainkkal, a több hónapos kieséssel nagyobb hátrány ér minket. Rengeteg ember bukna el egy érettségitől vagy egy nagyon fontos szakmai vizsgától a vírus miatt.