Index Vakbarát Hírportál

Nettó 78 ezer forintért bérelnek egy műemlék lakást az I. kerületben a volt fideszes polgármester szülei

2021. január 11., hétfő 07:44

Meghosszabbította elődje, Nagy Gábor Tamás rokonainak a bérleti jogát Váradiné Naszályi Marta budavári polgármester – írja a hvg.hu. A volt fideszes polgármester szülei így még két évig élhetnek nettó 78 ezer forintért egy 105 négyzetméteres önkormányzati lakásban. 

A portál információi szerint Váradiné Naszályi Márta még ellenzékből élesen bírálta, hogy Nagy Gábor Tamás pályáztatás nélkül, egy jogi kiskaput kihasználva szállásolta el családját a műemlék lakásban, amit az I. kerület több mint 200 millió forintból újíttatott fel. Most pedig ő maga döntött úgy, hogy Nagy szülei maradhatnak. 

A polgármester szerint nem volt más választásuk, érdekes azonban, hogy a hvg.hu információi szerint a határozat a bizottsági véleményezésen is simán átment. A veszélyhelyzet miatt Váradiné egymaga dönthetett, de a vonatkozó kerületi rendelkezés alapján a döntés tervezetét megküldte az illetékes bizottságnak, amelynek tagjai 72 órán belül véleményt mondhattak róla. És nemcsak a fideszes tagok nem firtatták a párttársuk családtagjainak kedvező határozatot, az ellenzékieknek sem volt ellenvetésük.

Rovatok