Index Vakbarát Hírportál

Hiába a petíció, nem változtat az idei érettségi szabályain az Orbán-kormány

2021. január 11., hétfő 09:07

Nem változtat a kormány az érettségi szabályain, mert ősszel mintegy 30 ezer diák érettségizett le úgy, hogy nem alakult ki egyetlenegy fertőzési gócpont sem – ezt válaszolta az ATV Híradójának az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Egy az ATV Híradójának nyilatkozó diák szerint a távoktatás átmenetileg jó megoldás, de szerinte a mostani érettségizőktől nem lehet ugyanazt a szintet elvárni, mint azoktól, akik a hagyományos rendszerben tanultak.

Egy szintén az ATV-nek nyilatkozó tanár véleménye szerint idén nem szabad érettségit tartani, mert igazságtalan lenne, hiszen a diákok hivatalosan a hatodik hónapjukat kezdik meg távoktatásban, ami szerinte rengeteg idő, és óriási lemaradást okozott. 

Az Index is írt róla, hogy egy diáklány petíciót indított, hogy ne kelljen érettségizni a koronavírus-járvány miatt. Ezt már több mint 26 ezren aláírták. 

Azt követelik, hogy az érettségi vizsga megtartása helyett kapják meg a tanulók a vizsgáikat a jegyeik átlaga alapján.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt mondta, nem tervezi az érettségik eltörlését a 2021-es évre.

A szaktárca az ATV Híradónak arra vonatkozó kérdésére viszont nem adott választ, hogy a mostani végzősök szerintük nincsenek-e hátrányban azokkal szemben, akik hagyományos oktatásban készülhettek fel a érettségire.

Az érettségi egyébként idén mintegy 75 ezer diákot érint.

Rovatok