Index Vakbarát Hírportál

Hende Csaba lázat mér, a tünetekről kérdez

2021. január 11., hétfő 17:12 | aznap frissítve

A szombathelyi Markusovszky kórházban végez péntekenként önkéntes szolgálatot Hende Csaba volt honvédelmi miniszter.

A politikus a saját Facebook-oldalán számolt be erről. 

Hende szolgálata során „Covid pre triázst" végez,

vagyis a beérkező betegek lázát méri meg és a tünetekről kérdezi ki őket. 

A politikus azt is elmondta, hogy a feladatot korábban egy szakasszisztens végezte, aki viszont így a betegellátás más feladataiban kamatoztathatja tudását. 

Szenvedő, beteg embertársaim szolgálata legalább olyan felemelő érzés, mint a járvány ellen minden erejüket a végsőkig megfeszítve harcoló kórházi kollégák általi befogadásom

– írta, hozzátéve, hogy mindenki nagyon szívélyesen áll személyéhez az intézményben. 

Az exminisztert – nagyapja történetét felelevenítve – azt is leírta, hogy véleménye szerint a vezetőknek ilyen példát kell mutatniuk az emberek számára.

Ha jön a vész, nem elbújni kell, hanem az első vonalba kell menni küzdeni az emberekért

– írta. 

A politikus szerint a betegellátás gördülékenyen halad a kórházban, állítása szerint „semmiféle kapkodásnak, idegeskedésnek nyoma sem volt".

Hende Csaba azt ígérte, hogy önkéntes szolgálatát a veszélyhelyzet teljes ideje alatt végezni fogja, valamint azt is előrejelezte, hogy további „haditudósításokkal" is jelentkezni fog a koronavírus elleni küzdelem szombathelyi frontvonaláról. 

Rovatok