Index Vakbarát Hírportál

Húszmillió forintot csalt ki volt élettársától egy hevesi nő

2021. január 11., hétfő 08:54

Jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy 26 éves Heves megyei nő ellen, aki

több, mint 20 millió forintot kért kölcsön korábbi élettársától kitalált eseményekre hivatkozva, amelyeket hamis okiratok felhasználásával igyekezett hihetővé tenni.

A vádlott 2015-ben ismerkedett meg a német állampolgárságú sértettel, akivel rövid időn belül élettársi kapcsolatot alakított ki Németországban.

A fiatal nő 2016 januárjában azt hazudta a férfinak, hogy Magyarországon büntetőeljárás indult ellene és védőjének 16 500 eurót kell fizetnie, akit meg is nevezett. A vádlott ellen azonban – akkor még – nem volt eljárás folyamatban és a megjelölt ügyvéd sem ismerte őt.

A vádlott élettársi kapcsolatuk megszakadása után, 2018-ban a férfi jóhiszeműségét kihasználva 50 000 eurót kért kölcsön, hogy mentesüljön a fentebbi üggyel kapcsolatos büntetőjogi felelősség alól, de a pénzt nem fizette vissza. 

A nő 2018-ban aztán további 365 000 forintot kért kórházi ellátása miatt felmerült költségeire – ezt hamis iratokkal igyekezett alátámasztani – a sértettől, miközben az egészségügyi intézmény nem kért pénzt a nőtől. 

A vádlott a sértett bankkártyájának adatai ismeretében oly módon is megpróbálta megkárosítani a férfit, hogy a sértett tudta és hozzájárulása nélkül 2018 nyarán siófoki szállodákban keletkezett költségeit a kártyaadatok bediktálásával akarta kiegyenlíteni.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában előkészítő ülésen történő beismerés esetére 5 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

Rovatok