Index Vakbarát Hírportál

LMP: A kormány bizonyítsa be, hogy a földrengések nem veszélyeztetik Paks II-t

2021. január 11., hétfő 22:05

Az LMP felszólította a kormányt, hogy bizonyítsák be azt, hogy a Paks II-t nem veszélyeztetik a földrengések – írja az MTI. A párt közleményében úgy fogalmazott, hogy azonnal le kell állítani a Baranya megyei Bodára tervezett atomtemetővel kapcsolatos kutatásokat, valamint

a kormánynak Paks II. helyszínének földrengésbiztosságát is igazolnia kell azután, hogy a horvátországi földrengések Magyarországon is jelentősen érezhetők voltak.  

Keresztes László Lóránt frakcióvezető hétfőn, online megrendezett sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Szlovénia atomerőművében vészleállást hajtottak végre a december 29-ei földmozgások miatt.

Úgy fogalmazott: ezután „még a legelvakultabb kormánypárti politikusoknak is át kell értékelniük az álláspontjukat". „Pécs városa már deklarálta, hogy nem akar atomtemetőt a város közelében"–  tette hozzá.

Közölte azt is, hogy az LMP kezdeményezni fogja, hogy erről a Baranya megyei közgyűlés is adjon ki egy állásfoglalást, valamint az Országgyűlés elé is javaslatot fognak terjeszteni a bodai kutatás leállítása érdekében.

Részletezte továbbá azt is, hogy egy, a Paks II. Zrt. megbízásából 2016-ban készült geológiai tanulmány a telephely közelében több helyen is kevesebb, mint tízezer éve bekövetkezett földrengés nyomaira bukkant. Szerinte erről a szakma bevonásával kell érdemi párbeszédet folytatni, ennek érdekében az LMP az Országos Atomenergia Ügynökséghez, valamint Süli János bővítésért felelős miniszterhez fordul – mondta.

Keresztes László Lóránt szerint aggodalomra ad okot a kormányzaton belül látható „fejetlenség is", vagyis az, hogy a miniszterelnök bő egy hete megszüntette Kaderják Péter energiaügyekért felelős államtitkár pozícióját, így nem tudható, jelenleg ki felel a területért.

Rovatok