Index Vakbarát Hírportál

Kis híján levágta a lábát láncfűrésszel egy zalai férfi

2021. január 12., kedd 16:33

A súlyos sérüléshez vezető baleset még 2019 novemberében történt Zalaegerszegen. Egy 46 éves pusztaszentlászlói férfi egy melléképület tetőszerkezetét bontotta. A munkába bevonta a fiát, illetve egy hasonló korú fiatal ismerősét is.

A munkálatot a pusztaszentlászlói férfi szervezte, utóbbi fiatalembert pedig építőipari segédmunkásként foglalkoztatta, ám erről írásos munkaszerződés nem készült, és a hatóságnak sem volt bejelentve a munkaviszony. A segédmunkás feladata az volt, hogy a melléképület tetőterében benzines motorfűrésszel feldarabolja a tetőfákat és léceket – írja a zaol.hu. A fiatalember sem szakképesítéssel, sem jogosítvánnyal nem rendelkezett a Husquarna 340 típusú motoros láncfűrészgép kezeléséhez. Erről a tényről főnöke is tudott, mégis rábízta a műveletek elvégzését, amiből kis híján tragédia lett, ugyanis

A fiatalember elveszítette uralmát a gép felett, és belevágott vele a bal lábszárába, a térdkalács felett.

A főnöke azonnal értesítette a mentőket, és elsősegélyt nyújtott a fiatalembernek. A baleset következtében a segédmunkás nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A munkaadó ellen a Zalaegerszegi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat.

Rovatok