Index Vakbarát Hírportál

Fagyos, hideg reggel után jön a lélekmelegítő napsütés

2021. január 12., kedd 06:30

Délelőtt a Tiszántúlon még erősen felhős lesz az ég, másutt néhány órára kisüt a nap. A délutáni óráktól északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég.

Reggel még a keleti határ közelében lehet gyenge havazás, majd átmeneti szünet után késő délutántól északnyugat felől vegyes halmazállapotú csapadék érkezik: északon jellemzően gyenge havazás, északnyugaton, nyugaton havas eső, eső, néhol ónos eső is előfordulhat.

A hőmérséklet hajnalban az ország délkeleti felén 0, –5, másutt –5, –8 fok között alakul, a fagyzugos helyeken ennél hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden –1 és +4 fok között várható, a naposabb helyeken lesz a melegebb.

Ma fronthatás nem várható, de az orvosmeteorológus szerint az arra érzékenyeknél gyenge melegfrontra jellemző tünetek jelentkezhetnek, úgymint fejfájás, fáradékonyság, álmosságérzet, továbbá a fizikai és szellemi teljesítőképességük is romolhat. A hideg, téli idő miatt az arra érzékenyeknél vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet, valamint az ízületi fájdalmak is felerősödhetnek.

Önnek is van egy jó képe az időjárásról? Küldje el!
Küldje el nekünk!

Rovatok