Index Vakbarát Hírportál

De honnan lesz majd 7 milliárd adag oltóanyag?

2021. január 12., kedd 21:37

A már engedélyezett, illetve a tesztelés III. fázisában lévő vakcinák gyártói kissé korrigálták a rövid távra szóló gyártási kapacitásaikat, de ha minden a tervek szerint halad, 2021 végére akkor is be lehet oltani a világ népességének harmadát. A szegényebb országok, vagy azok az államok amelyek időben nem foglaltak le előre oltóanyagot, vélhetően csak 2023-ban vagy 2024-ben jutnak hozzá a szükséges mennyiséghez.

A gyártók közül a héten a Pfizer megerősítette, hogy kibővített kapacitással idén 1,3 milliárd darab oltóanyagot állítanak elő. A másik két gyártó - az AstraZeneca és a Moderna - hárommmilliárdos, illetve egymilliárdos idei kapacitásával az év végéig körülbelül 5,3 milliárd darab vakcina áll majd rendelkezésre. Ez pedig azt jelenti, hogy 2,6-3,1 milliárd közötti számú embert lehetne beoltatni, attól függően, hogy hosszabb távon az AstraZeneca oltást két egyenlő adagban kell megkapni, vagy másodszor már elég egy fél adag.

Az oroszoknál is elkezdték beoltani az embereket, saját fejlesztésű vakcinájukkal, a Szputnyik V-vel. A moszkvai Gamaleja Intézet pedig bejelentette, hogy saját szükségletük mellett még 500 millió adagot tudnak Oroszországon kívülre szállítani idén. Vagyis ha megnézzük a már engedélyezett és a még engedélyezés előtt álló vakcinákat, akkor látszik, hogy összességében mintegy 10 milliárd adag oltóanyagot kötöttek le előzetesen.

Furcsa eltérések a rendeléseknél

A 27 tagú Európai Unió és öt másik gazdag állam ennek a mennyiségnek majdnem a felét kötötte le előzetesen. Ebben persze benne van a további rendelések opciója is. Viszont ezek együttesen mindössze a Föld népességének 13 százalékát adják. Ha megnézzük, hogy ki rendelte a legtöbb oltóanyagot 1 lakosra vetítve, akkor az élen Kanadát találjuk,  fejenként 9 vakcinával. Kína viszont a sor végén kullog és ennek elsősorban az ország másfél milliárdhoz közelítő népessége az oka. Ez pedig megint azt mutatja, hogy a gazdag államok simán túlvásárolják magukat oltóanyagból, ha megtehetik az előrendeléseknél.

Vagyis biztosan nem lesz egyenlően elosztva a világon az oltóanyag első eresztése. Ennek megakadályozására a WHO már létrehozott egy nemzetközi csoportot, amelynek az a feladata, hogy aki tagságra jelentkezik náluk, annak oltásszám igényét figyelembe véve próbálnak meg felhajtani vakcinát a világban, annak ellenére, hogy a nagy országok már hihetetlen mennyiséget lefoglaltak. Jelenleg 189 tagállama van a COVAX-nak, vagyis a legnagyobb vásárlók ugyanúgy bejelentkeztek, mint a legkisebb polinéziai szigetországok. A WHO mellett kezdeményezője a COVAX-nak egy nemzetközi szervezet, amely a szegény államok számára próbál mindenféle védőoltást beszerezni (Gavi) és ott van még a járványok megelőzését szolgáló innovációk támogatására alakított nemzetközi koalíció is (CEPI). Ez utóbbi már lekötött 700 millió adag vakcinát, de év végéig szeretnék elérni a kétmilliárd darabot, amelyből a csatlakozott 189 tagállam lakosságának mintegy 20 százalékát akarják beoltatni. 

De ki hol gyárt vagy kivel gyártat?

A Pfizernek, amely tehát idén 1,3 milliárd adag oltóanyagot akar előállítani, három gyára van az USA-ban, valamennyit bővíti a magas megrendelésszám miatt. Európát pedig a belgiumi gyárában előállított készítményekkel teríti. Az amerikai vállalatnak emellett hatalmas beszállítói kör áll rendelkezésére. A másik engedélyezett oltónyag gyártója, a Moderna, jóval kisebb cég és nincs kapacitása ilyen hatalmas mennyiség kiszolgálására, ezért nem véletlen, hogy már tárgyal az előállítás kiszervezéséről indiai gyógyszergyártókkal.

Kevéssé köztudott, de India a világ legnagyobb vakcinagyártója, a szektor 40 milliárd dolláros évi forgalmat bonyolít. A világon gyártott oltóanyag több mint 60 százaléka Indiából származik.  Több helyen, több cég állít elő oltóanyagot a hatalmas országban, de közülük is a legnagyobb, egyben a világ vezető vakcinagyártója a Serum Institute of India (SII). A londoni székhelyű AstraZeneca, amely ugyancsak önállóan fejlesztett koronavírus elleni vakcinát, szintén gyárt, hiszen több mint 60 ezer embert foglalkoztat világszerte. Viszont az előrendelések hihetetlenül magas száma miatt ők is indiaiakhoz fordultak.

Az SII gyártja a vakcinájukat és az előzetes tervek szerint júliusig 400 millió, az év végéig pedig összesen egymilliárd adag oltóanyagot állítanak elő. Az oroszok ugyancsak indiai cégekkel szerződtek évi 100 millió adag Szputnyik V gyártására, egyben India lesz az orosz vakcina ázsiai elosztóközpontja.

(Borítókép: Koronavírus elleni oltás Törökországban. Fotó: Dogukan Keskinkilic/Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok