Index Vakbarát Hírportál

Az EU-s helyreállítási pénzek folyósításánál megkerülhetetlenek az önkormányzatok

2021. január 12., kedd 09:06

A helyhatóságok bevonásához, valamint korrupcióellenes intézkedésekhez is kötötte az Európai Parlament két szakbizottsága az uniós helyreállítási pénzek folyósítását – írja a Népszava.

Magyarország 2021-2026 közt 7 milliárd 176 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatást kaphat az Európai Unió 750 milliárd eurós helyreállítási alapjából.

Az alap felhasználását szabályozó jogszabályról hétfőn szavazott az Európai Parlament két szakbizottsága. 

A jogszabályban előírták, hogy a nemzeti hatóságoknak be kell vonniuk a regionális és helyi szerveketis a támogatásból megvalósuló projektek tervezésébe és megvalósításába.

A rendelet részletezi, hogy a tagállamok által benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell azt is, hogy a kormányzat miként egyeztetett  a helyi és a regionális hatóságok képviselőivel, valamint a civil, ifjúsági és szociális szervezetekkel, 

továbbá hogy ezek javaslatai nyomán milyen programok megvalósítását tervezik. 

A jogszabály értelmében  továbbá a tagállamoknak azt is vállalniuk kelt, hogy olyan ellenőrző rendszert működtetnek majd, amely biztosítja, hogy csalás, korrupció és összeférhetetlenség nem fordulhat elő a támogatások elosztása során.

Ezen felül be kell számolniuk a projekteknél végrehajtott utólagos pénzügyi ellenőrzésről, ismertetniük kell a támogatások kedvezményezettjeit, valamint külön is fel kell hatalmazniuk az Európai Bizottságot, az EU Csalás Elleni Hivatalát, illetve Számvevőszékét, hogy törvény adta jogaikkal élve felügyeljék a közpénzek elköltését.

A jogszabályban azt is leszögezték, hogy a helyreállítási alap működtetése során érvényesíteni fogják a jogállami feltételrendszert,

azaz pénzmegvonással fogják sújtani azokat az országokat, amelyek felrúgják az unió demokratikus normáit. 

A pályázatot minden tagállamnak április végéig kell eljuttatnia az Európai Bizottsághoz. 

A koronavírus miatt padlóra került európai gazdaság talpra állítására szánt 750 milliárdos támogatásból 312,5 milliárd eurót szánnak a tagállamok támogatására, 360 milliárd eurót pedig hitelezésre folyósítanak. Az egyes országok által felszívható forrás mennyiségét a munkanélküliségi ráta, a bruttó hazai termék (GDP) nagysága és a növekedés visszaesésének mértéke alapján számolják ki.  

Rovatok