Index Vakbarát Hírportál

Újabb Pfizer–BioNTech vakcinaszállítmány érkezett

2021. január 12., kedd 16:30

Újabb Pfizer–BioNTech vakcinaszállítmány érkezett a Dél-pesti Centrumkórházba, majd a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházba, a Debreceni Egyetemre és a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba kedden – jelentette a közszolgálati televízió. 

Feller Antal, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója mutatta be Müller Cecília országos tisztifőorvosnak a Moderna vakcináját a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat budapesti telephelyén, ahol megkezdték a koronavírus elleni vakcinák megfelelő tárolására beszerzett új, nagy teljesítményű mélyhűtők beüzemelését. A Pfizer–BioNTech vakcinát -70 Celsius-fokon, a Moderna-vakcinát -15 és -25 Celsius-fok között kell tárolni. A köztelevízióban elhangzott továbbá: 

a vakcinából több budapesti kórházba is szállítottak.

Tudatták azt is, hogy a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézetébe ezer ampulla érkezett – az oltóanyagot ott tárolják, és onnan szállítják majd az oltóhelyekre. Patyi Márta, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház kórházhigiénés osztályának főorvosa a közmédiának azt nyilatkozta, hogy az intézménybe kedden három tálca oltóanyag érkezett, amellyel körülbelül 3500 embert lehet beoltani.

A vakcinákat kamerával őrzött helyiségben, zárható mélyfagyasztó hűtőszekrényben tárolják mínusz 60 és mínusz 80 Celsius-fok között, egy biztonsági őr pedig folyamatosan figyeli a hűtőszekrény kijelzőjén a hőmérsékletet. A kórházban eddig 2500 embert oltottak be

– mondta a főorvos. Debrecenbe már a negyedik szállítmány érkezett meg a Pfizer–BioNTech vakcinájából kedden. Buchholcz Gyula egyetemi főgyógyszerész a műsorban elmondta: 2500 ember aktív immunizálásához elegendő vakcina érkezett.

Jelenleg 12 oltóhelyen oltanak, eddig 5-5,5 ezer ember kapta már meg az oltást, és a jövő hét elején megkapják a második oltást azok, akik karácsony után kapták meg a vakcinát.

Az MTI beszámolója szerint Győrbe is megérkezett az újabb, harmadik vakcinaszállítmány. Ide – mivel egy ampullából hat személyt lehet beoltani – 6600 adag érkezett. Mint írják, az első két szállítmányból a győri oltóponton több mint 3600 embert oltottak be, de további oltópontok is „beléptek”: előbb a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház volt kijelölve oltásra, majd innen szállítottak a vakcinából Sopronba, Mosonmagyaróvárra, Csornára és Kapuvárra is, hogy az ottani egészségügyi dolgozókat helyben tudják beoltani. A tájékoztatás szerint itt is felkészültek arra, hogy a karácsony után oltottak szerdától megkapják a második oltást is.

Rovatok