Index Vakbarát Hírportál

Vona szerint gyalázat, hogy a Jobbik balról előzi a DK-t

2021. január 13., szerda 13:36

Nagy vihart kavart jobbikos és exjobbikos körökben is, hogy Vona Gábor – már nem először – éles kritikát fogalmazott meg volt pártjának irányával kapcsolatban. Ezúttal a Jobbik hivatalos Facebook-oldalán megjelent kép késztette arra az egykori pártelnököt, hogy kendőzetlenül megírja a véleményét.

„Az álkeresztények nem keresztények!” címmel közölt bejegyzést a Jobbik hivatalos oldala, párhuzamot vonva Donald Trump amerikai elnök támogatói és az Orbán-kormány hívei között.

Azt se felejtsük már el, hogy Donald Trump – akinek a felhergelt hívei törtek-zúztak Washingtonban – nem a magyar ellenzék szövetségese, hanem éppen Orbáné Viktoré. (...) A valóságban tehát a Trump-sámánok sokkal inkább azokra a békemenetnek csúfolt tömeghőbörgésen bemutatkozó megvezetett Orbán-hívőkre hasonlítanak, akik feltehetően 2022-ben – Orbán bukása után – ugyanúgy törnének be a Parlamentbe, mint az amerikai populista cimbora felhecceltjei

– közölte a Jobbik a bejegyzésében, amelyhez egy képet is mellékeltek.

Ennek egyik oldalán Trump hívei látszanak egy feszület mögött, a másik oldalon – szintén feszület mögött – az Orbán-kormány szavazói. A párt arra bátorította szimpatizánsait, hogy adjanak címet a képnek.

Erre a képre reagált aztán Vona Gábor, aki azt nehezményezi, hogy a Jobbik a feszületet, a kereszténységet politikai támadásra használta fel.

A Fidesz-kormány egy aljas, gátlástalan és képmutató csapat. Ez tény. Azonban! Tudom, hogy én leszek »az áruló, Fidesz-bérenc, meg összefogást szétverő«, de azért ez igazi mélypont. Most tényleg a feszület meg Jézus a legnagyobb probléma a NER-rel? Annyi mindent lehetett volna még róluk mutatni! Miért pont ezt kellett? Ez a Jobbik problémája? Szégyellem magam, és örülök, hogy nem vagyok most köztetek. Ez gyalázat. Balról előzzük a DK-t...

– fogalmazott Vona Gábor Facebook-oldalán.

Bár a Jobbik név szerint nem említi egykori elnökét, de a párt által megosztott bejegyzést, illetve képet ért kritikákra külön közleményben reagált.

A fideszes politikusok nem a kereszténység, hanem a gyűlölet katonái, Orbán pedig egy hamis próféta

– írta a párt. A „feszületes bejegyzést” ért kritikákra válaszul közölték:

„hiába akarják azt fideszes politikusok és a NER érdekében tevékenykedő emberek szándékosan félremagyarázni – éppen arról szólt, hogy Trump és Orbán felhergelt fanatikus hívei a feszület mögé bújnak.”

A Jobbik szerint a fideszesek

újra és újra álszentségükről tesznek tanúbizonyságot: aljas módon egy szent jelkép mögé bújva szítanak magyar és magyar ember között gyűlöletet. Mert gondolják: amíg megosztanak, addig uralkodhatnak is.

A Facebook-bejegyzések alatti hozzászólások alapján a Jobbik és volt elnökének konfliktusa erősen megosztja a szimpatizánsokat.

A Jobbik országgyűlési képviselője, Balczó Zoltán, aki korábban alelnöke és európai parlamenti képviselője is volt a pártnak, szintén Facebook-oldalán reagált a „feszületes bejegyzésre”.

Baráti tanács magunknak egy nagy vihart kavart Jobbik-Facebook-bejegyzés kapcsán: Ne a gyűlöletkeltésben akarjuk legyőzni a Fideszt!

– írta ki Balczó Zoltán közösségi oldalára.

(Borítókép: Vona Gábor. Fotó: Trenka Attila / Index)

Rovatok