Index Vakbarát Hírportál

Ezeket a halakat tilos lesz kifogni április végéig a Balatonnál

2021. január 14., csütörtök 17:58

Február elsejétől új, részletesebb horgászrend lép életbe a Balaton, ami a ragadozó halak fogási tilalmi idejét megduplázza – közölte az MTI-vel Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője. Ettől az évtől a süllő, balin, csuka, kősüllő és sügér fogási tilalmi ideje  március 1-jétől április 30-ig fog tartani. A tilalom kiterjed a fogásukhoz szükséges módszerekre is.

Új szabály az is, hogy a kifogott és megtartott halakat legfeljebb 48 óráig lehet életben tartani.

Az új horgászrend egyébként a kor4ábbi 41 helyett 67 pontot tartalmaz majd. A változások egy része formai, igazodva a jogszabály-módosításokat is figyelembevevő MOHOSZ (Magyar Országos Horgász Szövetség) előírásaihoz, és egységesítve a különböző vizek horgászrendjeinek logikáját –ismertette az ágazatvezető, hozzátéve ugyanakkor, hogy a módosítások között több érdemi, csak a Balatonnál bevezetésre kerülő pont is van.

Arra is felhívta a horgászok figyelmét, hogy idén nem emelik a balatoni horgászjegyek árát. A jegyértékesítés megindulása mellett azt is megemlítette, hogy a 4 év alatti gyerekeknek 1500 forintért vásárolható éves horgászjegy ezentúl nemcsak a parton lesz érvényes, hanem vízen is (csónakról, vitorlásról), amennyiben általános horgászjeggyel rendelkező felnőtt kíséretében pecáznak.

Komoly könnyebbséget jelenthet  a horgászoknak, hogy a több oldalas területi jegyeket nem kell a jövőben kinyomtatni, és felmutatni a helyszínen, a halőrök a horgászkártyák száma alapján is tudnak ellenőrizni.

Az ágazatvezető kitért arra, hogy a szemetelés miatt pár helyről már kitiltották a Balatonnál a horgászokat, és több helyen fontolgatnak hasonló lépéseket. "Azért, hogy az amúgy is szűkös horgászhelyek a jövőben ne csökkenjenek, helyi területhasználati szabályt dolgoztunk ki több érintett önkormányzattal, amelyek szigorú betartatása belekerült az új horgászrendbe is" – mondta Nagy Gábor. Hozzátette, hogy

eddig csak figyelmeztettek a szemetelésért, rendbontásért a halőrök, most már a területi engedélyt is bevonhatják ilyen esetben.

Rovatok