Index Vakbarát Hírportál

Orbán Gáspár csaknem 40 milliós minisztériumi ösztöndíjjal végezte el a brit katonai elitképzőt

2021. január 14., csütörtök 12:17

Orbán Gáspár elvégezte a Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) nevű brit katonai elitiskolát – írta meg a Telex. Ezt bizonyítja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egyetlen fiának neve is ott van a januárban közzétett végzettek listájában. A kilenc hónapos képzést két másik magyarral együtt 2019 szeptemberében kezdte a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként. 2014/15-ben ennek a képzésnek a díja 93 673 font, mostani áron átszámítva 37,8 millió forint volt.

A 28 éves Orbán Gáspár nem sokkal korábban, 2019 júniusában tette le a esküjét, ekkor vált szerződéses katonává. Korábban a Honvédelmi Minisztérium azt írta, hogy a brit képzésre bármelyik magyar katona jelentkezhetett, a parancsnokok pedig az elvégzett szakmai munka, a kiképzési eredmény és a tiszti attitűd összesített értékelései alapján választottak. 

A járvány miatt minden hallgatónak meg kellett szakítania a tanulmányait, így a három magyarnak is haza kellett utaznia, és ezért végeztek csak december 11-én. Ha nincs a koronavírus-járvány, ez már hónapokkal azelőtt megtörténhetett volna. 

A Telex információi szerint a katonai akadémia nemcsak a brit hadsereg tisztképzésének központja, de fontos eszköze a brit katonai, diplomáciai kapcsolatépítésnek. Ide járt a többi között például II. Erzsébet két unokája, Vilmos és Harry herceg is.

Rovatok