Index Vakbarát Hírportál

Sorba kellett állnia a balatonboglári üzletben, megtámadott egy dolgozót

2021. január 14., csütörtök 09:22

Garázdaság miatt emelt vádat a Fonyódi Járási Ügyészség azzal a 68 éves, német állampolgárságú Magyarországon élő férfival szemben, aki azért támadt egy üzletben tartózkodókra, mert

várnia kellett a kiszolgálásra. 

A balatonboglári telefonüzletben a járványhelyzet miatt tavaly júniusban csak annyi ügyfél lehetett, ahány ügyintéző éppen dolgozott. A vádlottnak először az volt a baja, hogy a már bent lévő ügyfelek miatt a bejárati ajtónál kellett várnia, ezért először elkezdett kiabálni az üzletvezetővel, majd – amikor egy időpontra érkező ügyfelet előtte szólítottak az ügyintéző pulthoz – még indulatosabbá vált, ezért berontott az üzletbe és meg akarta támadni az egyik ott dolgozót.

A már korábban regisztrált időpontra érkező ügyfél ekkor az ügyintéző védelmére kelt, ezért őt a feldúlt férfi pofon ütötte. A vádlott pechjére azonban az általa megütött ügyfél korábban rendőrként dolgozott, ezért a még egyenruhásként tanult önvédelmi fogásokkal a földre vitte vádlottat, aki még ekkor is indulatosan rúgkapált.

A volt rendőr ügyfélnek azonban sikerült megfékeznie őt, így senki nem szenvedett sérülést.

A Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

Az eseményeket az üzlet biztonsági kamerája rögzítette.

Rovatok