Index Vakbarát Hírportál

Országszerte folytatódik az ingyenes tesztelés hétvégén

2021. január 16., szombat 15:07

Folytatódik az ingyenes koronavírus-tesztelés a hétvégén, ezúttal a gyermekvédelemben és a szociális alapellátásban dolgozókat vonják be – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

A szűrést, amelyre csaknem 47 ezer embernek biztosítanak lehetőséget, a kormányhivatalok szervezik 127 helyszínen. A mintákat egyetemi hallgatók veszik le.

Az MTI beszámolójából kiderül: a Békés Megyei Kormányhivatalba folyamatosan érkeznek tesztelésre az emberek, a megyében négy különböző helyszínen tesztelnek. Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott kiemelte, hogy időpont-egyeztetés alapján érkeznek a szűrésre az érintettek. A kormányhivatal munkatársai mellett egyetemistákat is bevontak a feladat ellátásába, Zala megyében hat helyszínen tesztelnek – jegyezte meg.

Sára Botond fővárosi kormánymegbízott elmondta, Budapesten tizenhárom helyszínt jelöltek ki a szűrésre. Előzetesen 6400-ból mintegy 500-an jelezték, hogy részt vennének a tesztelésen, de ha olyan is elmegy, aki nem regisztrált, őt is megvizsgálják – hangsúlyozta. Mint megírtuk, tesztelésre jogosultak mindazok, akik:

Rovatok