Bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, hogy Budapest VIII. kerületében bódult, vélhetően bedrogozott személyek vannak.
A bejelentés után a VIII. kerületi nyomozók három embert azonosítottak, akik a gyanú szerint nemcsak fogyasztották, hanem kereskedtek is a varázsdohány fantázianevű szerrel – közölte a rendőrség.
A 29 és a 30 éves budapesti nő, valamint a 23 éves budapesti férfi lakásán közel 200 gramm tiltott anyagot, pénzt és telefonokat foglaltak le.
A két nőt és a férfit a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságon új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntettjének gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat.