Index Vakbarát Hírportál

A Fővárosi Kormányhivatal szerint sérti a fogyasztók jogait a Meseország mindenkié című könyv értékesítése

2021. január 19., kedd 11:05

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a Meseország mindenkié című könyv értékesítésekor a kiadó, a Labrisz Egyesület – mondta ki Budapest Főváros Kormányhivatala egy fogyasztóvédelmi eljárásban.

A közérdekű bejelentésre indult vizsgálatban a Sára Botond volt józsefvárosi polgármester vezette kormányhivatal azt állapította meg, hogy a könyv értékesítése mesekönyvként történik, amire a megnevezés és a borítón lévő grafikus ábrázolás is utal, de az nincs feltüntetve, hogy a mesék a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg. Így a fogyasztók tudtukon kívül a mesék szokott tartalmán túlmutató tartalommal találkozhatnak, és a könyv megvásárlásáról félrevezető információk alapján dönthetnek.

Mivel szerintük a fogyasztók nem kapnak előzetes tájékoztatást a könyv tartalmáról és témaköréről, ezért sérülnek a megfelelő tájékoztatáshoz való jogaik és érdekeik, ami által az egyesület tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg.

A hatóság ezért kötelezte a Labrisz Egyesületet, hogy nyújtson mindig teljes körű tájékoztatást a tevékenységi körét érintő áruk esetleges értékesítésével kapcsolatban. Ezt a Meseország mindenkié című könyv esetében is alkalmazni kell.

A könyv körül kirobbant botrány Dúró Dórához, a Mi Hazánk Mozgalom politikusához fűződik. Az országgyűlési képviselő még tavaly októberben tartott sajtótájékoztatót, ahol egy iratmegsemmisítő segítségével ledarálta a könyvet. A politikusnő szerint ugyanis a mesekönyv a „homoszexualitást propagálja” azzal, hogy történeteiben több kisebbség mellett LMBTQ-karaktereket is szerepeltet. 

Rovatok