Index Vakbarát Hírportál

Azt állítja, saját használatra tartott kilencszázharminc tő kannabiszt

2021. január 20., szerda 10:08 | aznap frissítve

Száznyolcvan kilogramm, több százmillió forint értékű, összesen kilencszázharminc tő kannabiszt találtak a rendőrök egy akciójukban egy remeteszőlősi pincében – adta hírül a police.hu.

A rendőrségi portálon beszámolnak róla, hogy a rendőrök alaposan előkészített akcióját Pest és Komárom-Esztergom megye egyenruhásai együttesen hajtották végre 2021. január 18-án kora reggel, akik a tetemes mennyiségű kannabisz mellett több mint 

1,5 millió forintot, feljegyzéseket és a teljes berendezést is lefoglalták a rajtaütésben.

Az ültetvény gazdáját, az ottlakó harminchét éves férfit előállították, aki beismerte és azóta megbánta a terhére rótt bűncselekményt. A kannabisz gazdája elmondása szerint tavaly év elején döntött az illegális növények termesztése mellett.

Az ültetvény létrehozásához és felvirágoztatásához szükséges lámpákra, elszívóberendezésekre, tálcákra, tápoldatokra, tápszerekre, állványokra, aggregátorra több mint 10 millió forintot költött.

Néhány hónappal később a már kialakított és felszerelt pincében kezdte ültetni a külföldről beszerzett palántákat.

A kábítószer-termesztő azt állította, hogy 

kereskedni nem akart a növényekkel, hanem saját használatra szánta,

bár szüretelni még nem volt lehetősége. 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya kábítószerbirtoklás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le az eljárást az őrizetbe vett férfi ellen, egyben kezdeményezték letartóztatását is.

Rovatok