Index Vakbarát Hírportál

Bemutatták az ország első vasút-villamosát

2021. január 20., szerda 16:16

Szerda délután mutatták be Szentesen az ország első vasút-villamosát, amely várhatóan ősztől szállítja majd az utasokat Szeged és Hódmezővásárhely között. 

A MÁV-Start még 2017. májusában szerződött 12 jármű beszerzésére a spanyol Stadler Rail Valenciával. A dízel-villamos hibrid traim-traineken összesen 216 férőhely lesz, amelyből 4 mozgássérült hely. A szegedi és hódmezővásárhelyi villamosvonalon 50 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a szerelvények, míg a városok közötti nyílt vonalon akár százzal is roboghatnak majd dízel üzemmódban.

A Szeged és Hódmezővásárhely közötti távolságot 25 kilométeres távolságot autóbusszal körülbelül 50-55 perc alatt lehet megtenni, a vasút-villamossal a menetidő 37 percre csökkenthető. A két Csongrád-Csanád megyei település közt csúcsidőben akár 15 percenkén is indulhatnak majd a járatok, ezzel pedig naponta 10 ezer ember utazását tehetik kényelmesebbé. 

A részben európai uniós, valamint hazai forrásból megvalósuló beruházás 70 milliárd forintból készül el. A Szeged és Hódmezővásárhely között létrejövő vasút-villamost mintaprojektnek szánják, kormánybiztosának Lázár Jánost, a térség országgyűlési képviselőjét, korábbi kancelláriaminisztert nevezték ki. 

Lázár nagy reményeket fűz a beruházáshoz, abban bízik, hogy a két települést néhány éven belül ikervárossá teheti a vasút-villamos, amely kedvezően hat majd a gazdaságra, közelebb hozhatja a szolgáltatásokat, és fellendítheti a szellemi-kulturális életet is. 

A kormánybiztos a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott a 15 éve megálmodott fejlesztésről:

A hódmezővásárhelyiek megfogták ezzel az Isten lábát, megkötötték az évszázad üzletét! 

Lázár szerint a kormányzat célja a 2010-es években a gazdaság megerősítése volt, a 2020-as években pedig arra törekednek, hogy „vidéken is jó legyen élni”. A tram-train szerinte akkora jelentőségű fejlődés az itt élők számára, mint korábban a vasút megjelenése. 

A kormánybiztos továbbá elmondta azt is, az a céljuk, hogy az elkövetkező években még tovább haladjon a tram-train, és 2024-ben már Szabadkán is megálljon, ez ugyanis a Kárpát-medencei magyarság újraegyesítését szolgálja. 

(Borítókép: Sóki Tamás / Index)

Rovatok