Index Vakbarát Hírportál

Van remény, hogy ideiglenes frekvenciaszerződéssel folytassa a Klubrádió

2021. január 21., csütörtök 10:19

Továbbra is bizonytalan, hogy a Klubrádió visszaszerezheti-e a frekvenciáját pályázati úton. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (NMHH Médiatanács) felfüggesztette a pályázati eljárást, és bár egyedül csak a Klubrádió maradt versenyben a 92,9-es frekvenciáért, úgy tűnik, hogy február 14-ig már nem dől el a pályázat sorsa. Arra azonban még van esély, hogy a rádió ideiglenesen használhassa a frekvenciát.

A Media1 írta meg – saját információra hivatkozva –, hogy az NMHH Médiatanácsa felfüggesztette a budapesti FM 92,9 MHz közösségirádiós-frekvencia használatára vonatkozó pályázatának lebonyolítását.

A portál azt is hozzátette: fellebbezés érkezett a Médiatanács döntése ellen a grémium vélt jogsértéseire hivatkozva, ezért ilyen körülmények között a pályáztatás nem folytatható, hiszen a jogorvoslat, illetve a kezdődő pereskedés kimenetele befolyásolhatja a frekvencia hasznosítását.

A pályázati eljárás a várhatóan bíróságra kerülő jogvita jogerős eldöntését követően folytatódhat

– írta a Media1.

Az Index megkeresésére az NMHH Kommunikációs Igazgatósága a pályázati eljárás felfüggesztéséről a válaszában úgy fogalmazott:

a testület, törvényi kötelezettségének eleget téve, felfüggesztette a Budapest 92,9 MHz körzeti frekvencia közösségi jellegű használatára irányuló pályázati eljárást, ugyanis az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. és a Közösségi Rádiózásért Egyesület – amelynek pályázati nyilvántartásba vételét az alaki vizsgálat után a Médiatanács megtagadta – közigazgatási per iránti keresetet nyújtott be. A bíróság jogerős határozatáig szóló felfüggesztési kötelezettséget a médiatörvény írja elő.

A Klubrádió perelt és pályázott

Tavaly szeptember 11-én közölte az NMHH, hogy „ismételt jogsértés” miatt nem újítják meg a Klubrádió frekvenciaengedélyét. A rádió a döntésre reagálva közleményében azt írta:

súlyos merénylet a sajtószabadság, a média sokszínűsége ellen, élő cáfolata a létező demokráciáról szóló kormánynyilatkozatoknak.

Arató András, a Klubrádió igazgatóságának elnöke az Indexnek akkor azt mondta, hogy a szóban forgó szabálytalanságok apróságokon múltak, és a bírságokat minden egyes alkalommal befizették.

A rádió pert indított, de elindult időközben a kiírt frekvenciapályázaton. A két másik induló a Spirit FM-et működtető Közösségi Rádiózásért Egyesület és az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. volt, de tavaly december végén mindkettőt formai hibák miatt kizárták az eljárásból, így csak a Klubrádió maradt versenyben a frekvenciáért, bár tőlük is hiánypótlást kértek. A Media1 úgy tudja, hogy a Közösségi Rádiózásért Egyesület biztosan fellebbezéssel élt a kizárása miatt.

 Ideiglenes megoldásra várnak

Arató András, a Klubrádió igazgatóságának elnöke a felfüggesztésről az Indexnek azt mondta: azt is jelentheti, hogy legalább öt hónapig nem fog folytatódni a pályázati eljárás.

Azzal kapcsolatban, hogy mi lesz február 14-e után a Klubrádió és a frekvencia sorsa, azt mondta: ez a meg nem hosszabbítás megtagadásával összefüggésben indított, éppen zajló közigazgatási pertől függ. A Klubrádió ugyanis megtámadta a Médiatanács tavaly szeptember 11-i határozatát.

Február 9-én dőlhet el, hogy adnak-e ideiglenes és azonnali jogvédelmet az ügy befejezéséig a Klubrádiónak

– tájékoztatta Arató András az Indexet.

Ha igen, akkor az azt jelenti, hogy létrejöhet egy ideiglenes frekvenciaszerződés, és ideiglenes jelleggel használhatja a frekvenciát a Klubrádió. Ha ez nem történik meg, akkor amíg el nem dől a frekvenciapályázat, addig az interneten fognak rádiózni.

(Borítókép: Vicsek Ferenc főszerkesztő árnyéka a Klubrádió sajtótájékoztatóján 2012. november 15-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok