Index Vakbarát Hírportál

Kásler: Megerősítettük az országos hatásköröket

2021. január 22., péntek 19:09 | aznap frissítve

Az egészségügyben megerősítettük az országos hatásköröket – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az intézményvezetőkkel tartott megbeszélésén. Hozzáfűzte: a népegészségügyi szempontból meghatározó betegségek kezelésének központjai mögött országos hálózat működik. Ez minden egyes országos intézet esetében az alapellátást jelenti, de a járvánnyal kapcsolatos ellátások is hozzáadódnak, ami további intézkedéseket igényelt és igényel – olvasható a tárca honlapján.

A miniszter utalt arra is, hogy valamennyi intézmény elkészítette a nemzeti programját 2018 júniusában.

Ebben világosan meghatározták az intézetek saját feladatait, ahol a prevenció, az új egészségkultúra áll a fókuszban, és szabja meg a struktúrát, a tevékenységeket.

Rovatok