Index Vakbarát Hírportál

Budapestnek kell az új dunai híd, de a dugódíj nem

2021. január 23., szombat 18:15

A főváros és a kormány is egyetért abban, hogy szükség van a belváros tehermentesítésére, a belvárosi autóforgalom csökkentésére, azonban a dugódíj réme ütközőpont a döntéshozók között. A napokban leginkább a sajtón keresztül és a közösségi felületeken indult üzengetés a témában, amely jóval többről szól, mint a dugódíj.

A nyilatkozatháború azzal kezdődött, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán azt írta,

négyszáz forintos dugódíjjal és autós sávok elvételével tervez a kormány, mert a Galvani híd csak így biztosítja a remélt és szükséges forgalomcsökkentést Budapesten.

A kormány részéről határozottan cáfolták a főpolgármester állításait. Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár pedig javaslatokat is megfogalmazott a Fővárosi Önkormányzat számára.

Több évtizedes ambíció az új dunai híd

Egy új budapesti dunai híd, ami összeköti Dél-Budát és Dél-Pestet, már 1980 óta napirenden van. A tervezése évtizedeken és ciklusokon nyúlik át.

A közvélemény számára Galvani hídként ismert projekt célja nem kis mértékben az, hogy érdemben csökkentse majd a belváros autóforgalmát.

A kormány egyértelműen a Galvani híd megépítését ambicionálja, a Karácsony Gergely vezette főváros azonban korábban többször is annak a véleményének adott hangot: ahelyett, hogy a Galvani híd a belvárosból kivinné a forgalmat, az ellenkezőjét fogja elérni.

A Fővárosi Önkormányzat és a kormány közös városfejlesztési szerve, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) 2020 februárjában erősítette meg a kormány azon korábbi döntését, hogy a belváros forgalomcsillapítása és a dél-pesti kerületek összekapcsolása, valamint a külső kerületek közötti útvonalak rövidítése érdekében támogatja a Galvani híd megépítését.

A hídhoz kapcsolódó útszakaszok közül a Fehérvári út és a Gubacsi út közötti körútszakasz nyomvonaláról szóló döntés már megszületett, de ugyanez még nyitott kérdés a pesti nyomvonal esetében.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa hat változat vizsgálatát és hatáselemzését kérte, amit a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) készített el. Ennek eredményeit 2020. december 15-én az érintett önkormányzatok számára bemutatták, de a járvány miatt nem tudott döntést hozni december 31-ig a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa.

Előbukkant a dugódíj réme

A napokban Karácsony Gergely és a főváros „kormányzati háttérdokumentumokra” hivatkozva állt elő a négyszáz forintos dugódíjjal, illetve autós sávok elvételével, továbbá kétségbe vonták az új híd forgalomcsökkentő hatását.

Nincs a budapesti városvezetésnél nagyobb híve a forgalomcsillapításnak, a belváros tehermentesítésének. Most, hogy kiderült, a kormány valós szándékai szemben állnak a propagandájával, talán el is kezdhetnénk a higgadt, felelős, Budapest jövőjét, élhetőségét, tiszta levegőjét szolgáló partnerséget a budapestiek bevonásával

– fogalmazott Karácsony Gergely.

A kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta:

a kormány nem tervezi, sőt ellenzi a dugódíjat.

Autósüldözésnek minősítette a fővárosi vezetés autósokhoz való viszonyát, az autóforgalmat nehezítő közlekedési átalakításokat pedig koncepciótlannak nevezte.

Fürjes Balázs az Indexnek reagálva városházi kacsának nevezte, hogy a kormány dugódíjat akarna bevezetni Budapesten. A Twitteren is megismételte, hogy a kormánynak esze ágában sincs támogatni a dugódíjat.

Az autósüldözés, a megszorítások, az adóemelés Karácsony Gergely politikája. Mi az adócsökkentésben hiszünk, és az emberekre bízzuk, mikor mivel szeretnének közlekedni

– tette hozzá az államtitkár.

Lesz, kell új híd tíz éven belül?

Tavaly szeptemberben Karácsony Gergely az Indexnek azt mondta, szerinte

Budapesten az elkövetkező tíz évben nem is fog új híd épülni, mert ha ránéz az állami költségvetésre, akkor nem látja az ehhez szükséges pénzt.

Arról beszélt, hogy a meglévő budapesti hidak felújítása százszor fontosabb, mint hogy újabbakat építsenek.

Fürjes Balázs az Indexnek adott tavaly októberi interjújában ugyanakkor azt mondta, hogy

egy élhető Budapest és egy forgalomcsillapított belváros érdekében a fővárosnak tíz éven belül két új hídra van szüksége.

Ez közül az egyik a Galvani híd.

Tíz éven belül ez a híd, remélem, részben uniós forrásokból, megépíthető. Megy rajta rendes kerékpárút, külön vezetett gyalogosjárda, villamos és autók. A hídhoz kapcsolódik majd egy úthálózat a pesti és a budai oldalon is, egy új külső körút jön létre

– jelentette ki Fürjes Balázs az Indexnek.

Azt is hozzátette, hogy a híd maga lesz az új egyensúly Budapest közlekedésében: lesz rajta autós, kerékpáros, gyalogosforgalom és villamospálya is. Arra a kérdésre, hogy mit gondol az új hidak építése vagy a régiek felújítása közötti választásról, úgy fogalmazott: ez nem egy vagy-vagy kérdés, hanem is-is.

Javaslatok a fővárosnak

Bár Karácsony Gergely az Indexnek az új hidak építése ellen érvelt, de a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának az új déli Duna-hídról, vagyis a Galvani hídról és annak forgalomcsillapító potenciáljáról szóló 2020. február 27-i határozatát a főváros is megerősítette.

A tavalyi indexes interjú előtt – a flowcycle.hu kerékpáros oldalon megjelent szeptember 16-i interjújában – Karácsony Gergely úgy fogalmazott:

A főváros és a kormányzat között volt egy kis vita, hogy az albertfalvai vagy a Galvani hidat kell megépíteni, de az, hogy kell egy híd valahol délebbre, abban egyetértünk.

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója egy Facebook-bejegyzésben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Fővárosi Önkormányzat a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának lassan egy évvel ezelőtti döntése óta semmilyen koncepciót nem mutatott be arról, hogy a Galvani hídhoz kapcsolódóan milyen belvárosi forgalomcsillapító intézkedéseket tervez.

A Karácsonyék által emlegetett „kormányzati háttérdokumentumokkal” kapcsolatban a BKF vezetője egyértelműsítette, a modellezésekkel arra keresték a választ, hogy amennyiben a főváros saját hatáskörében úgy dönt, behajtási díjat (azaz dugódíjat) vezet be, vagy csillapítja a belvárosi főútvonalak forgalmát, akkor ez miképpen hatna a híd forgalmára, azzal együtt is érdemes és értelmes lenne-e az új híd megépítése.

A vizsgálat szerint a válasz: igen, de a Fővárosi Önkormányzat feladata a hídhoz kapcsolódóan dugódíjat vagy más hasonló intézkedést előkészíteni.

Fürjes Balázs államtitkár a Twitteren egy újabb bejegyzésében azt javasolta a dugódíj és Galvani híd összefüggésében, hogy zárják le a vitát egy megegyezéssel:

1. Nincs dugódíj. 2. Cél: kevesebb autó lépje át a város és a belváros határát. 3. Eszközök: jó tömegközlekedés, a hiányzó peremhidak és külső utak megépítése, a P+R hálózat fejlesztése. 4. A politika nem nevel, az emberek maguk döntik el, hogyan közlekednek.

Rovatok