Index Vakbarát Hírportál

Tiltakoznak a Debreceni Egyetem modellváltása ellen, hatalmas földterületek tűnhetnek el szem elől

2021. január 25., hétfő 08:25 | aznap frissítve

Állásfoglalásban tiltakozik a Debreceni Egyetem 21 professzora az ellen, hogy az oktatási intézményt alapítványi fenntartásba vegyék.

Az erről szóló Facebook-posztban az aláírók azt állítják, hogy a hivatalos közleménnyel ellentétben a modellváltásról, az egyetem történetében talán legnagyobb horderejű változás tervéről nem egyeztetett a vezetés, az oktatók és a hallgatók sem a 2021–24. évre szóló intézményfejlesztési tervet, sem a modellváltási stratégiát nem ismerhették meg. Bár egy ilyen súlyú kérdés széles körű előkészítést igényel, szemben a szintén modellváltás előtt álló Pécsi Tudományegyetemmel és Szegedi Tudományegyetemmel, a nyilvánosságot gyakorlatilag kizárták a véleménynyilvánításból.

A szenátus tagjai sem kaptak, és így nem is osztottak meg dokumentált információkat választóikkal, jóllehet ez az egyetemi, de nem csak az egyetemi demokrácia alapja. A következmények mindenkit érintenek! Ennek ellenére a javaslat – megdöbbenésünkre – nagyarányú támogatást kapott

– írja a 21 professzor, hozzáfűzve: az, hogy a modellváltást néhány nap alatt intéznék el, erős gyanút kelt, hogy az átalakítás elsődleges célja nem az oktatás és a tudományos színvonal emelése. Megjegyzik azt is, hogy a modellváltás sok szempontból nem tűnik logikusnak, hiszen például a költségvetési támogatás növelése a jelenlegi működési formán is sokat segítene.

A 21 professzor mindegyike a Magyar Tudományos Akadémia doktora, hatan akadémikusok.

A Népszava eközben arról ír, hogy a Debreceni Egyetem alapítványi fenntartásba kerülésével hatalmas állami földterület is magántulajdonba kerül, az agrárképzésnek és -kutatásnak köszönhetően az oktatási intézmény több száz hektáros földterülettel rendelkezik. Figyelemre méltó tény az is – derül ki a cikkből –, hogy a modellváltáson  átesett egyetemek alapítványi kuratóriumába fideszes politikusok ülnek be. A Miskolci Egyetemében Varga Judit igazságügyi miniszter foglal helyet, a Szegedi Tudományegyetemébe Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert hívják, ami pedig a Debreceni Egyetemet illeti, Kósa Lajos volt városi polgármester és Pósán László képviselő neve is felvetődött lehetséges jelöltként.

Rovatok