Index Vakbarát Hírportál

Lajcsi kifordult magából, ma már inkább a magányt választja

2021. január 25., hétfő 16:38

Szeretteitől távol, egy titokzatos helyen ünnepli hatvanadik születésnapját Galambos Lajos. A Dáridó házigazdájának élete sokat változott az elmúlt harminc évben, mióta reflektorfényben éli a mindennapjait. Így semmi másra nem vágyott jobban, mint egy kis magányra. Mint kiderült, évek óta egyedül él, és nem is gondolja, hogy bárki megérthetné, mi zajlik benne – írja a Blikk.

Húztam egy határt. Nem kellenek új barátok, arra sincs szükségem, hogy a sok álságos érdekember köszöntsön a születésnapomon, ezért vonulok el. Más életet akarok élni, mint eddig. (...) A feleségem és a gyerekeim nem értenek egyet azzal, hogy ilyen nagy betekintést engedtem a magánéletünkbe. Ám aki a színpadon komédiás, annak az életben is azzá kell válni. Lehet, hogy önzőnek tűnik, ha azt mondom, egyedül szeretek a legjobban lenni. Nem alkoholista vagy drogos lettem, mint sok más művész, én a magányt választottam.

A világ legjobb trombitása akartam lenni, űztem a sikert. Nagyon sok évig vágytam rá, amikor pedig jött, függővé tett. Sofőröm volt, mert nagyzolni akartam, fontosnak tűnni, ráadásul olyan hatalmas autót vettem, hogy parkolni sem lehetett vele. Megváltoztam, kifordultam önmagamból

– ismerte el a mulatós zenész.

Rovatok