Index Vakbarát Hírportál

3850-szer zaklatott telefonon egy férfi egy másikat

2021. január 25., hétfő 13:33

A Debreceni Járásbíróság határozatot hirdetett annak a 23 éves férfinak az ügyében, aki 3850 alkalommal hívott fel egy férfit és az ő hozzátartozóit féltékenységből és haragból – közölte a Debreceni Törvényszék

A 23 éves vádlott és a sértett 2017-ben ismerkedtek meg, majd baráti viszony alakult ki közöttük. 

Később azonban a vádlott jelezte a férfinak, hogy ő többet érez ennél, ezért a sértett 2018 áprilisában minden kapcsolatot megszakított a vádlottal.

A vádlott ezt követően több, általa használt telefonról próbálta felhívni a sértettet, majd – miután nem járt eredménnyel –, a hozzátartozóit is hívogatni kezdte. 

A bíróság szerint ezt követően a vádlott „a sértettek magánéletébe, mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozott, őket rendszeresen és tartósan telefonon háborgatta”: 

A FÉRFI AZ ÖT SÉRTETTET 2018 ÁPRILISA ÉS JÚLIUSA KÖZÖTT ÖSSZESEN 3850 ALKALOMMAL ZAKLATTA TELEFONON.

Ezen túlmenően a vádlott – bosszúból – többször is átirányította a sértettek telefonszámára érkező hívásokat a saját hívószámára. A hívásátirányításokat az ügyfélszolgálatokon keresztül, a szolgáltatónál felmerült „adminisztrációs hibára” hivatkozva tudta elintézni.  

A 23 éves férfi elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a Debreceni Járásbíróság elfogadott. 

A bíróság a büntetlen előéletű vádlottat végül 5 rendbeli zaklatás vétségében mondta bűnösnek, ezért 

168 000 forint pénzbüntetésre és 150 óra közérdekű munkára ítélte. 

A bíróság ítélete jogerőre emelkedett, mivel azt mind az ügyész, mind a vádlott tudomásul vette.

Rovatok